Gyurcsány Ferenc új párja



Több mint egy évvel politikai visszavonulásának bejelentése után Gyurcsány Ferenc a palotási halfesztiválon mutatkozott új párjával. A rendezvényen közös vidéki életükről és az ecsegi ház felújításáról is beszéltek, miközben együtt szolgálták ki palacsintával, buborékos gofrival és hekkel a vendégeket. 

Intenzív nap volt 2025. május 8-a. A világ tekintete a Vatikán felé fordult, Ferenc pápa halála után ezen a napon szállt fel a fehér füst: Habemus papam. Robert Francis Prevost XIV. Leó néven elfoglalta Szent Péter trónját, de ezen a napon történt egy másik fontos bejelentés is, bár erre az egész világ azért nem figyelt. 

Dobrev Klára közvetítette a nyilvánosság felé Gyurcsány Ferenc döntését, miszerint teljesen kivonul a politikai éterből: a Demokratikus Koalíció vezetéséről lemond, országgyűlési mandátumát visszaadja, és az akkor egy év múlva esedékes választásokon sem kíván indulni. A bejelentések sora azonban nem ért véget: Dobrev Klára azt is közölte, több mint 30 év után útjaik különválnak Gyurcsány Ferenccel, elválnak.