Olvasgatva a híroldalakat elöntő cikkeket a minisztériumok műtárgykölcsönzéseiről, eszembe jutott egy csaknem három évvel ezelőtti történet.
A tiszadobi Andrássy-kastély kiállításán dolgoztam, és természetesen szerettem volna kiállítani Benczúr Gyula idősebb Andrássy Gyuláról festett portréját. Ez a valaha elkészült legszebb és legreprezentatívabb portré a monarchia egykori miniszterelnökéről és külügyminiszteréről, így egyértelmű volt, hogy Tiszadobon lenne a helye. Könnyű menetnek tűnt, mert a leltári adatok szerint a Budapesti Történeti Múzeum tulajdona, ráadásul nem lógott az állandó kiállításon: gondoltam, szívesen odaadják, hogy minél több ember megnézhesse és emelje a valaha volt legjelentősebb Andrássy-tárlat fényét. Az események azonban kicsit másként alakultak.
Hamar kiderült, hogy a pazar portrét már korábban kiigényelte a BTM-től a Külügyminisztérium, hogy az egykor napként ragyogó dicső ős fényében kései utódja is kedvére fürdőzhessen. A "szép akasztott" tekintélyt parancsoló arcképe így került a szellem törpéjéhez, aki – mint később kiderült – makacs bulldogként harapott a zsákmányra.
Mivel minden muzeológus és kurátor, aki részt vett a tiszadobi kastély állandó kiállításának létrehozásában, pontosan tudta, hogy az ominózus kép a koronája lenne a tervezett tárlatnak, igyekeztünk minden követ megmozgatni. Meglepetésemre kiderült, hogy az Andrássy-portréval kapcsolatban "jelenleg nincs hatályos szerződés a BTM és a Külügy között", vagyis már a műtárgy egykori átszállítása is – enyhén szólva – kérdéseket vetett fel. Egy informális közlésből az is kiderült, hogy bár a BTM "szívesen adná a festményt", ennek ellenére "külügyminiszter úr nem venné örömmel, ha elhoznák a tárgyat" Duna-parti hivatalából. Miként muzeológus barátom frappánsan jellemezte: "Szijjártó túszul ejtette Andrássyt".
A számomra leginkább döbbenetes az egész történetben az volt, hogy még az Andrássy-projekt felé rendkívül elkötelezett Lázár János sem tudott semmit sem tenni a Benczúr-portré kiszabadítása érdekében. Kénytelenek voltunk egy "múzeumi másolat"-nak csúfolt szín- és mérethelyes repróval pótolni az eredeti mű varázsát, míg Szijjártó úr továbbra is sütkérezhetett a hozzá legkevésbé sem hasonlító, legendásan gyors gondolkodású, zseniális rögtönző, megnyerő modorú, a hölgyeknél hihetetlen sikereket elérő előd vakító fényében.
