Ő itt Lajcsika. Egy kórházban ragadt kisbaba 2011-ből.
Ez a kép 15 évvel ezelőtt készült a Semmelweis Egyetem egyik klinikáján, amikor még orvostanhallgatóként voltam gyakorlaton egy intenzív gyermekosztályon. A karomban lévő kisbaba Lajcsika.
Lajcsika egy olyan baba volt, akiről a szülei hivatalosan nem mondtak le, de szinte soha nem látogatták.
Vagy mert nem volt pénzük felutazni hozzá, vagy másért.
Emiatt a jogi státusza rendezetlen volt, és örökbe fogadni sem lehetett. Viszont nem látogatta senki.
Nekem, mint akkori medikusnak, Lajcsika a szívemhez nőtt. Órákat töltöttem vele, ringattam, etettem, beszéltem hozzá, megpróbáltam neki megadni azt a minimális emberi érintést és figyelmet, amit minden csecsemő megérdemelne.
Amikor most látom a média híreit a kórházakban ragadt csecsemőkről, az én szívembe belefájdul.
325 kisbaba.
S bár a hírekben szereplő babák többnyire nem intenzív osztályon vannak, mint annak idején Lajcsika, de a történetük gyökere és a magányuk ugyanaz.
Ám Lajcsika már 2011-ben sem volt egyedül. Volt egy másik, szívbeteg, nagyon pici baba is, hozzá sem jött senki.
Lajcsika és a mellette fekvő szívbeteg kisbaba komoly orvosi okokból feküdtek az intenzíven – és ameddig én ott voltam, még zajlott a gyógykezelésük –, de a rendezetlen státusz és a támogató szociális háttér hiánya már a legsúlyosabb, legkiszolgáltatottabb kórházi hetekben is ott volt.
Mint egészségpolitikai szakember, ma már látom, hogy ez nem csak egy szomorú egyedi történet, hanem egy súlyos rendszerhiba tünete.
Egy olyan súlyos bottleneck az ellátórendszerben, ahol az egészségügy és a szociális szféra közötti kommunikáció és kapacitás drámai módon összeomlik.
Amikor egészséges csecsemők kórházi ágyakon ragadnak, azzal nem csak a kórházakat és a nővéreket terheljük túl, hanem drasztikusan rontjuk ezeknek a gyermekeknek a hosszú távú fejlődéslélektani esélyeit is.
Még akkor is, ha minden nővér, minden csecsemőt sajátjaként gondoz.
A kórház nem otthon.
A nővérek pedig nem tudják pótolni az állandó kötődést.
A megoldás nem a bűnbakkeresés, és nem a kórházakat vagy az anyákat kell vádolni.
A megoldás a szexuális nevelés, és a gyermekvédelmi és nevelőszülői hálózat azonnali, rendszerszintű megerősítése és a jogi folyamatok felgyorsítása lenne.
Hogy ne teljenek el hónapok, vagy évek, mire egy kisbaba megkaphatja az őt megillető esélyt egy szerető családra. Vagy hogy egy baba ne úgy szülessen meg, hogy lemondanak róla.
Remélem, hogy ez a mostani médiafigyelem nem csak a szenzációhajhászásról fog szólni, hanem végre kikényszeríti azokat a strukturális változásokat, amikre már 2011-ben is szükség lett volna.
Hogy minden kisbaba megkapja a neki járó anyai szeretetet, és hogy ne legyenek többé kórházban ragadó Lajcsikák.
És remélem, hogy Lajcsika, és a másik kisfiú is azóta szerető családban cseperednek. - forrás
