Eldőlt Hankó sorsa

 


Mi történt? Október végéig biztosan letartóztatásban marad Hankó Balázs, az NKA-pénzek ügyében nemrég letartóztatott volt kulturális miniszter, a Kecskeméti Törvényszék ugyanis elutasította a képviselő és védője fellebbezését, írja a Telex.



  „A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, csakúgy, mint a szökés, elrejtőzés, valamint bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye ”– közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya a lappal. A közlemény szerint Hankó volt államtitkára, Varga-Bajusz Veronika is letartóztatásban marad.


 Hankó Balázs fideszes képviselőt október elsején tartóztatták le, miután a Parlament kiadta a mentelmi jogát az NKA-s pénzosztással kapcsolatos nyomozással összefüggésben. Orbán volt minisztere a gyanú szerint több száz olyan támogatás kiosztásában is részt vett, amely a valóságban vagy a Fidesz kampányát vagy a támogatott magánéletét finanszírozta, egy 17 milliárd forintos keretösszegű program részeként. Azóta kiderült, alapjaiban alakítják át a támogatások rendszerét.



 Hankóról nemrég derült ki, hogy két év alatt 21 külföldi utazásához vett igénybe repülőtéri VIP-szolgáltatásokat, a több mint 25 millió forintos számlát az adófizetők állták. A VIP-várókat nem kizárólag Hankó használta, hanem a vele utazó delegáció tagjai is. A 21 alkalomból 18-szor Varga-Bajusz Veronika, az azóta szintén letartóztatásba került korábbi államtitkár is elkísérte a minisztert.