Elutasították a fellebbezést, emberölés lehet a vád Csilla ellen.


Elutasították a fellebbezést, emberölés lehet a vád Csilla ellen.


Lassan egy éve, hogy egy szörnyű autóbalesetben életét vesztette L.L. Junior kisfia. Az édesanya, Hopp Csilla azóta a poklok poklát éli át, hiszen mellőle futott az autó elé a kis Dávidka… De nem elég a bűntudat, a jelek szerint az édesanyának a bíróság előtt is felelnie kell majd – írja a Ripost.

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt még mindig folyik a nyomozás L.L. Junior tavaly augusztusban elhunyt kisfia, Dávidka balesete ügyében. Az ügyészség az édesanyát, Hopp Csillát és a barátnőjét gyanúsítja, a Ripost birtokába került információk alapján pedig könnyen lehet, hogy hamarosan vád­emelésre kerülhet sor. A lap a Fővárosi Főügyészség sajtóosztályától megtudta, hogy a gyanúsítás elleni panaszt, amit Csilla és az ügyvédje május közepén adott be, az ügyészség most elutasította.

– JELENLEG IS GONDATLANSÁGBÓL ELKÖVETETT EMBERÖLÉS VÉTSÉGÉNEK MEGALAPOZOTT GYANÚJA MIATT FOLYIK A NYOMOZÁS KÉT FŐVEL SZEMBEN, AZ ÜGYÉSZSÉG A GYANÚSÍTÁS ELLENI PANASZOKAT ELUTASÍTOTTA

– közölte lappal a Fővárosi Főügyészség sajtóosztálya.

– A panasz csak azt bírálja el, hogy jogszerű volt-e az eljárás a rendőrség részéről. Ebből az ügyből még bármi lehet:

AZT SEM LEHET KIZÁRNI, HOGY VÁDAT EMELNEK, ÉS AZT SEM, HOGY MEGSZÜNTETIK AZ ELJÁRÁST.

Ha a legrosszabb forgatókönyv bekövetkezik, és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt elítélik Csillát, akkor

EGYTŐL ÖT ÉVIG TERJEDŐ SZABADSÁGVESZTÉS VÁRHAT RÁ.

Véleményem szerint azonban ebben az ügyben végrehajtandó szabadságvesztés szóba sem jöhet. Ennek ellenére sajnos számítunk rá, hogy ha vádemelésre kerül sor, több éven át húzódó procedúra vár ránk – fogalmazott a Ripost-nak dr. Horváth B. Gábor, aki arról is beszámolt lapnak, hogyan érzi magát Csilla.

– ÜGYFELEM HAMAROSAN ÍRÁSBAN IS VALLOMÁST TESZ MAJD. JELENLEG A HELYZETHEZ KÉPEST JOBBAN ÉRZI MAGÁT. NYILVÁNVALÓAN NEM ÖRÜL A FEJLEMÉNYEKNEK, DE IGYEKSZIK ERŐS MARADNI.