Meghalt Ennio Moriccone, a világ egyik legnagyobb zeneszerzője 91 éves volt


Meghalt Ennio Moriccone, a világ egyik legnagyobb zeneszerzője 91 éves volt


91 éves korában meghalt Ennio Morricone, a világ egyik legnagyobb zeneszerzője. Néhány nappal ezelőtt elesett és eltört a combcsontja, halálát a törés komplikációi okozták.

Morricone zenészcsaládba született: trombitás apja volt az előkép, de azt még ő sem igen gondolta, hogy a kis Ennio már hatévesen zenét fog szerezni. Később a trombitázást és zeneszerzést tanuló fiú sokat helyettesítette apját a fellépéseken, nem sokkal kséőbb már a tévének és a rádiónak írt zenét, hamarosan pedig a filmzene felé fordult.

Ez a dala az ami világsikerű lett, és talán mindenki ismeri:

Első nagy sikerű filmzenéje egy régi iskolatársa kérésére született: az iskolatárs Sergio Leone volt, a film pedig az Egy maréknyi dollárért, amihez hamarabb volt meg a filmzene, mint egyetlen képkocka: a jeleneteket a zenéhez igazodva vették fel, hiszen nála a zene nem csak aláfestés, hanem dramaturgiai elem. Vonzódott az addig mellőzött hangszerekhez, szájharmonikával, haranggal ért el zenei hatásokat. Később is sok filmzenéje született úgy, hogy egy percet nem látott a filmből, csak ismerte a történetet, általában nem a zongoránál szerezte a dallamokat: egyből a partitúrát írta.

Mivel óriási western-klasszikusokhoz – köztük a több mint tízmillió példányban eladott Volt egyszer egy Vadnyugathoz – szerzett feledhetetlen zenéket, legtöbben a westernekhez kötik munkásságát, holott annak kilencven százalékát nem westernfilmes zenéi teszik ki. 1968-ban, amikor a Volt egyszer egy vadnyugat és zenéje született, még huszonöt másik film is Morricone zenéjével került vászonra. A Volt egyszer egy vadnyugat azóta is minden idők egyik legnépszerűbb instrumentális filmzenéje, de szintén a Maestro szerzeménye A Jó, a Rossz és a Csúf zenéje is, mely a második helyen áll a valaha komponált legjobb filmzenék Top 200-as listáján. Bár sohasem hagyta el végleg a hazáját, a legnagyobb hollywoodi rendezőkkel dolgozott együtt mozifilmeken, tévésorozatokon, sőt, számos hirdetésben is. Ő írta A profi filmzenéjét, de rengeteget dolgozott többek között Pier Paolo Pasolinivel is, a Salo, avagy Sodoma 120 napja című film zenéjével is szerzett néhány rajongót.

Ötször jelölték Oscar-díjra – többek között a Koltai Lajos fényképezte, csodálatos Malénáért is –, ám első Oscarját végül mégsem egyetlen fimért kapta, hanem teljes életművéért, 2007-ben. Azért végül mégis kapott külön filmzenei Oscart is, éspedig Quentin Tarantino 2016-os Aljas nyolcasáért. Az Oscar mellett seregnyi egyéb díja és kitüntetése van, még a magyar államtól is kapott elismerést, a Magyar Érdemrend középkeresztjét, ugyanis számos magyar művésszel dolgozott együtt, zenét szerzett Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című alkotásához, a Sorstalansághoz , és fellépett a Győri Filharmonikus Zenekarral, a Modern Art Orchestrával és a debreceni Kodály Kórussal is. Többször koncertezett is hazánkban, legutóbb tavaly januárban, ennek apropóján interjúztunk is a Maestróval.