.

Megszülte a 14 éves lány a kisbabáját, akinek egy 10 éves fiú az édesapja..Jöhet a következő? Ezt jelentették be


Sokkolóan hatott a világra, amikor a 13 éves Darja Szudnyisnyikova bejelentette, hogy várandós. Már ez a hír önmagában is döbbenetes, az viszont még félelmetesebbé teszi a dolgot, hogy az apa egy tíz éves fiú. A két gyerek esetében felnőttségről még korántsem beszélhetünk. Darja és Ivan augusztusra várta gyermekét.

Közös babájuk múlt hét vasárnap megszületett.

 Az orvosszakértők szerint azonban, lehetetlen, hogy a tíz éves fiú ejtette volna teherbe a lányt, ugyanis ebben a korban a fiúk még nemzőképtelenek. A lány korábban együtt járt egy tizenöt éves sráccal, akivel valószínűleg akarata ellenére létesített intim kapcsolatot, ezért a tinédzser fiút le is tartóztatták. Ezt a tényt egyébként maga a lány is megerősítette egy orosz tévéműsorban.

A nagy bejelentés óta Darja rendkívüli népszerűségnek örvendett közösségi oldalán, ahol terhessége minden apró részletéről beszámolt. Továbbá, azt is megosztotta követőivel, hogy gyermeke születése után szeretne még egy babát Ivantól. A szülés után viszont egy DNS-vizsgálat következik, aminek eredménye alapján ki fog derülni, hogy ki is a kicsi biológiai apja.

Értesülések szerint Darja vasárnap világra hozta kisbabáját.

Az ügy hatalmas felháborodást keltett Oroszországban, most pedig már mindenki kíváncsi arra, ki is az apa. A szibériai Krasznojarszk egyik kórházában 3,6 kilogrammal és 53 centivel született meg a most már tizennégy éves tini kislánya.


“Reggel tízkor kislánynak adtam életet. Nagyon kemény volt, majd később elmesélek mindent, most pihennem kell” – írta közösségi oldalán, de a kicsiről ekkor még nem töltött fel egyetlen képet sem. Ivan nem lehetett jelen a szülésnél, ennek oka pedig valószínűleg a fiú fiatal kora.

“Ivan nem velem él, de néha nálunk alszik. Ha betölti a tizenhatot, a nevére veszi a gyereket, de persze ez attól is függ, hogy alakulnak köztünk a dolgok” – írta Darja néhány nappal a szülés előtt.

Ugyanakkor már azt is rebesgetik, hogy az a kép, amit a szülés után Darja tett közzé, már korábban, vagyis 2015-ben látható volt az interneten. A lány által feltöltött kép a rossz nyelvek szerint ennek a fotónak a photoshopolt verziója.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék