Kiengedték a kórházból, szinte azonnal meghalt a 10 hónapos kisbaba


Kiengedték a kórházból, szinte azonnal meghalt a 10 hónapos kisbaba



A tragikus hírek az egyik texasi gyermekkórházból érkeztek, ahol a 10 hónapos Nick babát kezelték, majd miután haza engedték, szinte 1 órán belül életét is vesztette. 


Dr Joseph Varon a kórház orvosa elmondta, hogy a babát a családjának átadták, és csak 1 órát volt otthon, miután az apró szíve leállt..


A család körbevette, imádkoztak - mondta Dr. Varon. "Mindenki nagyon tiszteletteljes volt, és imádkozott. Nagyon szomorú, és megható dolog volt, ez egyben, és az utolsó dolog az amit egy szülő kívánhat magának, az ez.." 


A 10 hónapos Nick nagyon erős harcot vívott, miután szeptemer 24.-én a szülei felügyelet nélkül hagyták a kádban, és belefulladt. Ezt követően a kicsit agyhalottnak nyilvánították, és szeptember 30.-án le akarták kapcsolni a gépekről, de a szülők azzal érveltek, hogy a kicsi szíve még mindig ver, így életben kell őt tartani. Beperelték a kórházta, hogy ha lekapcsolják, milliárdos összegű pert akasztanak a nyakukba. 


Az ügyet bírák elé terjesztették, akik végül a kórház javára döntöttek. Ezután a Harris megyei orvosi vizsgáztató „teljes jóváhagyásával és engedélyével” elengedték Nicket.


Dr. Varon a maga részéről azt mondta, meglepődött, meddig tartott Nick, miután kiengedték a kórházból.


A gyermeket hazavitték a szülők, és 1 órán belül már nem élt.. 


" Amikor egy kisbabát kell halottnak nyilvánítanom, oylankor kettétörik a szívem.. Miért érdemelte ezt egy ilyen pici ember? Nem hiszem el, hogy ennek így kellett lennie.."- mondta az orvos.