Apukája és anyukája is meghalt koronavírusban ennek a csöpp négy éves kisfiúnak


Apukája és anyukája is meghalt koronavírusban ennek a csöpp négy éves kisfiúnak



Raiden Gonzalez egyke gyerek, aki nagyjából száz nap leforgása alatt mindkét szülőjét elveszítette, ugyanis Adan és Mariah is belehaltak a koronavírus-fertőzésbe. A kisfiúra jelenleg az anyai nagymamája, Rozie Salinas vigyáz – adta hírül a Good Morning America.

Megérti, mit történt az édesapjával, aki most már egy angyal, de az édesanyjával kapcsolatban nem tudja elfogadni ugyanezt

– mesélte a nagymama. Vannak pillanatok, amikor rákérdez, hogy miért nem kaphatja vissza az anyukáját. A 29 éves Mariah október hatodikán hunyt el, kevesebb mint 24 órával azután, hogy a mentők az otthonából kórházba szállították. Az óvónő egészen október ötödikéig jól érezte magát, amikor elkezdte rázni a hideg és izomfájdalmai lettek, és a légzés is egyre nehezebben ment számára. A kórházban először negatív lett a Covid-tesztje, de az újabb teszt a halála után már kimutatta, hogy koronavírus-fertőzött volt.

Mariah férje, Adan június 26-án hunyt el, miután négy héten át kórházban kezelték a koronavírus következtében kialakult komplikációk miatt. A férfinak nem volt krónikus betegsége, és a fertőzést a munkahelyén kaphatta el. Családtagjaik szerint a Gonzalez házaspár elővigyázatos volt a vírussal kapcsolatban, mindketten hordtak maszkot, és nem jártak olyan helyekre, ahol előfordulhatott tömeg. A család most megpróbálja összeszedni magát, és megteremteni egy új élet lehetőségét a kis Raidennek. A kisfiú születésnapja november 22-én lesz, de a család és a közösség november 28-ra hoz neki össze egy dinoszaurusz témájú autós ünneplést, hogy kicsit jobban érezhesse magát. Egy GoFundMe kampányt is összehoztak, és a céljuk az, hogy százezer dollárt gyűjtsenek a kisfiú jövőjére. Amerikában a helyzet tragikus, már meghaladta a negyedmilliót a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma.