.

Borzasztó dolog vár Csillára. Ezt még az ellenségeinknek sem kívánnánk



 L.L. Junior és Hopp Csilla tavaly augusztusban veszítette el kisfiát, amikor Dávidka Zuglóban kirohant az úttestre, egy autó pedig elgázolta őt. A szörnyű balesetet édesanyja, Hopp Csilla és bátyja, Lacika is végignézte. A mentők sokáig küzdöttek a kicsi életéért, de már nem lehetett segíteni rajta. Junior a baleset időpontjában éppen egy koncertet adott, így ő annak végén értesült a történetekről és elindult haza. A rapper már nem láthatta élve gyermekét, vele már Dávidka halálhírét osztották meg.

 

Az ügyben még jelenleg is folyik a nyomozás és a baleset rekonstruálása érdekében a nyomozók a tragédia helyszínére vihetik Junior exfeleségét, Hopp Csillát. Ő lehet a segítség abban, hogy pontosan megtudják, mi történt akkor.


Nyilvánvalóan Csillának nem lesz könnyű dolga, hiszen újra szembe kell néznie élete legszörnyűbb perceivel. Ugyanakkor, ha a nyomozás érdekei úgy kívánják, akkor a gyászoló anya nem fog nemet mondani, kész kimenni a gázolás helyszínére.


“Legutóbb egy hónapja volt az ügyfelem kihallgatáson, akkor szintén elmondott mindent, ami a balesettel kapcsolatos. Ha szükséges, akkor helyszíni szemlét és szembesítést is elrendel a nyomozó hatóság, ám még nem kaptunk értesítést ezeknek az időpontjáról” – mondta el Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor.


A nyomozás során a helyszíni szemle egy teljesen bevált eljárás, aminek keretein belül a gyanúsított és a szemtanúk is visszatérnek a zuglói zebrához, ahol Dávidka élete véget ért. Ilyenkor mindannyian minden egyes apró mozdulatot, történést elmesélnek, hogy minden egyes pillanat pontosan rekonstruálható legyen. Teljesen biztos, hogy Csillát már maga a helyszín is fel fogja kavarni, továbbá az elmúlt több, mint egy év alatt többször is el kellett mondania a baleset körülményeit. Ez nagyon megviseli az édesanyát, de, ha szükség van rá, akkor természetesen a hatóságok rendelkezésére áll.


“A gyanúsított kérheti, hogy ne kelljen részt vennie a szemlén, de ha ez kell ahhoz, hogy tisztázva legyen, pontosan mi és hogyan történt a balesetkor, akkor – ha nehéz is – meg kell tenni. Ügyfelem is tudja, hogy lelkileg, pszichésen megterhelő lesz újra visszatérnie oda, ahol imádott fia elhunyt, de megteszi, ha a hatóságok szerint ez szükséges” – folytatta Hopp Csilla jogi képviselője.

 

dr. Horváth B. Gábor azt is elárulta, hogy van most a gyászoló édesanya.


“Jobban van az ügyfelem, már sokkal erősebb, pánikroham nélkül tudott vallomást tenni, de néha még most is előtör belőle a fájdalom, ami teljesen érthető. Próbál kitartani, és szépen lassan megerősödni.”

Dávidka halálának ügyében azonban nem édesanyja az egyetlen gyanúsított. Csilla barátnője is jelen volt a baleset ideje alatt, így ő is látta a történeket. Mindkét felnőtt felelősségét vizsgálja a rendőrség.



Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék