Elkapták a közmunkást, aki levest főzött Boriszból. 150 ezer forintot ért az állat...


Elkapták a közmunkást, aki levest főzött Boriszból. 150 ezer forintot ért az állat...



Ahogy azt korábban megírtuk, Kiskörén mindenki arról beszélt, hogy ellopták a 100 ezer forintot érő díszállatot, a környék büszkeségét, Boriszt a pávát. Kiderült közmunkások díszes csirkének nézték, elkapták, megölték és megfőzték. A páva tulajdonosa kifakadt a közösségi-oldalán, a rendőrség pénteken adta ki a hírt, hogy előállították a 37 éves helyi férfit.

Lopás, állatkínzás

A Hevesi Rendőrkapitányság Kisköre Rendőrőrs eljárást folytat lopás és állatkínzás bűncselekmények elkövetése miatt a 37 éves helyi férfi ellen.

Elkapta és megölte

A közmunkást azzal gyanúsítják, hogy november 6-án egy kiskörei ház előtt bántalmazott egy pávát, melynek következtében az állat elpusztult, majd a tetemet hazavitte.

 

Gyorsan megtalálták a tettest

Miután a rendőrség tudomására jutott az eset, a gyors adatgyűjtést követően egy napon belül, december 16-án azonosították és kihallgatták a feltételezett elkövetőt, aki beismerő vallomást tett.


Elvitték és megfőzték

A páva tulajdonosának elmondása szerint pár nappal korábban vették észre, hogy a nagyjából százezer forintot érő állat eltűnt a kertből, és hiába járták körbe a várost, nem találták. Végül megtudták, mi történt. A ház előtt dolgozó közmunkások amíg nem figyelt oda a tulajdonos ellopták a színpompás madarat, elvitték és megfőzték.

 

Sokan szelfiztek Borisszal

Borisz, a páva igazi turistalátványosság volt, sokan rendszeresen látogatták az állatot, és megszokott dolog volt, hogy elhozták a gyerekeket és megcsodálták, megsimogatták, és szelfiztek vele.

 

Nem a közmunkásokat akarja bántani

Hoffer Lehel ezután nem rejtette véka alá mit gondol ezekről az emberekről. Így fogalmazott: „Szavakban le sem tudom írni, mit érzek most. És most félreértés ne essék. Egy rossz szavam sincs azok felé akik közmunkával foglalkoznak. Nem. Nem ellenük irányul ezen posztom” – írja a férfi.

 

Tollak nélkül 1 kg-ot sem nyomott az állat

„Szerencsétlen állat 1 kg súlyú sincs összesen a tollait leszámítva. Értéke körülbelül 100.000 magyar forint. De kérdezem én, még ha nem is ismeri ezt a számot, nem látja, hogy ez egy nemes állat? Ránézésre nem lehet észrevenni, hogy nem egy haszonállatról beszélünk?

 

Az idióták, ha eladták volna 100 kg húst vehettek volna az árából

Ezek az emberek, a primitív hozzáállásukkal, átlagon bőven aluli IQ-jukkal megáldva, csak annyit láttak, hogy egy csirke szerű állat. Annyi eszük nem volt, hogy eladják egy kereskedőnek, vagy bárkinek aki ezekkel foglalkozik. Nem. Ők megfőzték azt a ~80 dkg-s állatot. Körülbelül 100 kg húst kaptak volna érte a boltokban, ha eladják inkább az állatot.