.

Eltemették Sas Józsefet, helyszíni megható videó


 

Családja, barátai és művésztársai búcsúztatták pénteken a Kozma utcai izraelita temető művészparcellájában Sas Józsefet. A nyolcvankét éves korában elhunyt színészt, humoristát, rendezőt Kabos László, Szenes Iván és Kellér Dezső nyughelyének közelében helyezték végső nyugalomra.
Fröchlich Róbert főrabbi azt emelte ki, hogy Sas József egész életében büszkén vállalta zsidóságát.
A kollégák közül a megemlékezések sorát Selmeczi Tibor kezdte, aki azt mondta, Sas Józseffel meghalt kabaré.

A gyűlölködőket is meg tudtad nevettetni, most elment a mosoly, a régi játszótársak megkeseredtek.
Gálvölgyi János az együtt töltött évtizedeket idézte fel, amit színpadon és barátként töltöttek el. Majd Sas József utolsó két évéről beszélt, amikor barátja már nagyon beteg volt, de egy pillanatra sem adta fel. Heller Tamás színművész szintén csaknem negyven évig dolgozott Sas Józseffel, ő a turnékra emlékezett, amikor Sas a Mikroszkóp színpadon igazgató volt, ő pedig színész, de amikor vidéken turnéztak, a korábban kelő Sas ágyba hozta neki a feketekávét. Voltak vitáik, például arra vonatkozóan, hogyan kell elmondani egy poént, Sas felfelé, ő ejtve szerette befejezni.

Most nincs sluszpoén– zárta beszédét.



Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék