Kedves Férfi!
Pirosba borultak az üzletek, hurrá, nyakunkon a Valentin nap! Az ünnep, amit mindenki úgy utál, hogy borsózik tőle a háta, de a konzumszokások miatt mégis a nők zöme nem tud és nem akar elmenni mellette és ezt a tényt nektek, kedves urak, el kell fogadnotok.
Mi is utáljuk a Valentin napot, de mivel húsz éve azt halljuk úton-útfélen, hogy ez a szerelem nagy napja, így mi azért picit izgulunk.
Adok nektek pár tanácsot erre a napra, egyrészt, hogy túléljétek, másrészt, hogy ne kövessetek el orbitális bakikat. A tippek kifejezetten arra irányulnak, hogy férj bele maximum ötezer forintba, most azon együgyü és eredetinek tűnni akaró menthetetlenekkel nem foglalkozom, akik pont ezt a februári napot szánják például arra, hogy tűzijáték és csinnadratta keretében megkérjék életük értelmének a kezét. Bár szerintem pofásabb lenne, ha mondjuk február 15-én, vagy május 8-án, vagy november 20-án kéred meg, de ez már egy olyan kanyar az írásomban, amiből szeretnék visszakeveredni.
Szóval ajándékok.
Ha csokiban utazol, szuper. A csoki a nők egyik legjobb barátja, ráadásul olyan fogyóeszköz, amiből sosincs elég. De ha már szeretsz engem, akkor jobb esetben ismersz is, úgyhogy légy oly kedves, ismerd már, hogy az év többi 364 napján miket szeretek, jó? Nem akarok csicsás, piros dobozban, nagy masnival és rémes szívekkel dizájnolt 80 g bonbont kapni, amiből a csomagolásért eltapsolsz háromezer forintot, a csoki benne pedig konkrétan szart sem ér. Kibontom előtted, eljátszom, hogy húde boldog vagyok, a számba veszem a legszimpatikusabbat az öt darab ocsmányságból és vicsorgó ábrázattal, nyammogva eszem meg előtted, hogy te is boldog legyél. Utána jobb esetben beviszem a dobozt a munkahelyemre és szétosztogatom a “csajok” között, vagy nagy küzdelmek árán legyűröm. A többezres doboz pedig merő pénzkidobás, mert tuti, hogy az első adandó alkalommal ráülök, vagy kidobom a szemetesbe. Tudd tehát, hogy mit szeretek és vegyél olyat.
Az egész Valentin nap valami szőrnyű, rózsaszín kisfelhős álomvilág, ami Magyarországon annyit jelent egy szóval, hogy giccsparádé. Tudod pontosan, hogy ha az év többi napján nem szeretem a giccset, akkor miből gondolhatnád, hogy ezen a napon pont igen? De nem! Ezért még véletlenül sem kérek tőled piros szív alakú, vigyorgó pofit ábrázoló párnát. Nem fogunk rajta feküdni és nem lesz ott az ágyam közepére dobva, mert cuki. Azért, mert nem cuki.
Nem kérek piros, kantáros gatyában szívet szorongató macit sem, I love you felirattal, mert van már alvósmacim, a lakás meg így is tele van plüss vackokkal, hogy nem győzöm alapítványoknak bevinni őket.
Egy picurkát sem vágyom piros, szív alakú vázára sem. A macska úgyis leveri a szekrény tetejéről, én nem rakom ki a vitrinbe, mert ciki, de ha jobban belegondolok, tényleg: ne lepődj meg, ha február 16-án azt mesélem el neked, hogy a macska leverte a vázát és az ripityára tört. Nem a macska volt, maradjunk ennyiben.
Beállíthatsz bazinagy virágcsokorral is, csontig fogok hatódni és majd jól leszelfizem és felrakom a közösségi oldalakra, hogy az összes ismerősömet megegye a zöld penész, hogy én mennyire heppi vagyok. De inkább ne! Nincs nagy vázám, mert már rég lelökte a macska – khm.. -, a vágott virág három nap után bebüdösödik, a cuki piros masni rajta elszíneződik a vízben és elkezd anyagaira lebomlani, mi pedig még további három napig kerülgetjük a cuccot a lakásban.
És jöjjön a végére a non plus ultra tőlem, csak neked: vegyél egy tábla csokit február 15-én is! Tökre nem számítok rá, ellenben úgy fogok neki örülni, mintha a toronyórát hoztad volna lánccal és nagyon meg fogok hatódni. Is.
