.

Megtagadta az oltást, kirúgták a pincérnőt..



Bonnie Jacobs egy New York-i pincérnő, akit azonnali hatállyal elbocsájtottak, mivel nem volt hajlandó beadatni magának a COVID-19 elleni védőoltást. Bonnie a Red Hook Tavern nevű étteremben dolgozott, de a tulajdonos türelmetlen volt, így nem várta meg, míg pincérnője tájékozódik arról, milyen hatással van a vakcina a gyermekvállalásra.


New York államban már újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, ám a dolgozóknak éppen ezért szüksége van a koronavírus elleni oltásra, hiszen számos emberrel érintkeznek nap, mint nap. Tehát, minél több emberrel kerülnek kapcsolatba, annál nagyobb a megfertőződés kockázata. Egész étteremláncok jelentkeztek az oltásra, mert szeretnék, ha dolgozóik biztonságban végezhetnék munkájukat.


Bonnie elmondta, hogy a gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy először e-mailben értesítették az étterem dolgozóit, majd egy újabb üzenet érkezett, miszerint a étterem dolgozóinak kötelező a vakcina beadatása. Kivételt képeznek azok, akiknek valamilyen betegsége megakadályozza ezt.


A pincérnő időt kért főnökétől, mert információt szeretett volna gyűjteni a vakcina termékenységre gyakorolt hatásairól, ugyanis gyermekvállalás előtt áll. Bonnie azt is leírta munkaadójának, hogy eddigi tesztjei negatív eredményt mutattak, de sajnos a vakcinákkal kapcsolatban nem áll rendelkezésre elegendő adat a termékenységre és a terhességre vonatkozóan.

 

Az étterem e-mailben mondott fel pincérnőjének, amit azzal indokoltak, hogy a munkavégzéshez szükséges az oltás, ő pedig nem tett eleget ennek a kötelezettségnek. Továbbá azt is közölték, ha mégis vállalná az oltást, azt jelezze a munkaadó felé.

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék