Válik Varga Judit igazságügyi miniszter. 13 év után válnak


Válik Varga Judit igazságügyi miniszter. 13 év után válnak



A miniszter Facebook-posztban reagált.A Blikk információi szerint 13 év házasság után válik Varga Judit igazságügyminiszter és férje, Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezetője.


A lap felveti, hogy a pár vajon miért játszotta el még a közelmúltban is a boldog család képét, miközben gondok voltak a házasságban. Amikor egy hónapja Varga Judit ingatlanügyei szerepeltek a sajtóban, így nálunk is, erről több olvasó is adott jelzést írásban, vagy telefonon a szerkesztőségünknek, jelzéseik lényege az volt, hogy vajon miért vásároltak közösen 200 millió forintért budai ingatlanokat, ha környezetük szerint már súlyos gondok vannak.

A Blikk most azt írja, hogy több mint egy évtizednyi boldog házasság után valóban külön utakon folytatja életét Varga Judit és Magyar Péter, pedig „az igazságügyi minisztert és férjét a nyilvánosság politikusi álompárként ismerhette meg, lapunknak legutóbb karácsonykor engedtek betekintést a családi idillbe.”

Varga Judit egy Facebook-posztban annyit írt szombat reggel, hogy

„A január végén a családunk ellen indított összehangolt sajtótámadás után, semmilyen, a magánéletünket érintő kérdésre nem kívánunk reagálni. Kérjük a sajtó munkatársait, hogy a privátszféránkat ne tegyék a politikai játszmák részévé és kiskorú gyermekeink védelmében tartózkodjanak a magánéletünkkel kapcsolatos híresztelésektől. Tisztelettel: Varga Judit és Magyar Péter”