Csocsesz sírva szólalt meg.. elmondta, hogy hunyt el a felesége, és üzent mindenkinek


Csocsesz sírva szólalt meg.. elmondta, hogy hunyt el a felesége, és üzent mindenkinek



A mulatós énekes felesége kedden halt meg koronavírusban. A gyászoló férj a Fókusznak nyilatkozott.

A kedd esti adásban beszélt felesége elvesztéséről a Csocsesz művésznéven ismert mulatós zenész – polgári nevén Kiss Attila –, aki úgy érzi, tiszta vizet kell öntenie a pohárba.  Több médium ugyanis a beleegyezése nélkül írt a felesége halálhíréről – aki a COVID-19 fertőzésbe halt bele –, olykot valótlan állításokat is tulajdonítva neki.


Feleségének március elején elment a szaglása, majd az alacsony véroxigénszintje miatt Csocsesz mentőt hívott hozzá. Miután a beteg oxigénmaszkot kapott a mentőautóban, úgy váltak el, hogy az orvos azt mondta, valószínűleg nem lesz semmi baja. A Muzsika TV zenésze ekkor beszélt utoljára a feleségével, akinek aztán pár nappal később leállt a veséje.


Szombaton hívták a családot az egyetemről, hogy menjenek be elbúcsúzni, mert kritikus az állapota. Csocsesz felesége, Gyöngyi 17 nappal a fertőzés kimutatása után halt meg. Március 4-én vitték kórházba, és 6-án ünnepelték volna a 28. házassági évfordulójukat.


Csocsesz felesége halálának sajtóvisszhangjáról azt mondta:


Akik úgy gondolják, hogy ez is hír, és rá kell csapni, kicsit gondoljanak bele, hogy ha ez velük történik – és kifordítják az információt

–  majd azzal folytatta, ez szerinte nem etikus.


A riport végén a vírustagadóknak és oltáselleneseknek azt üzente, hogy hívják fel nyugodtan, mert


ő látta, ahogy egy életerős 58 éves ember úgy ment el, hogy még nagyon sokáig élhetett volna.