.

25 éven át volt házas a világ leghíresebb Down-szindrómás párja.. gyönyörű szerelmi történet, a végén fájdalmas dologgal



Egy Down-szindrómás házaspár nemrég ünnepelte a 25. házassági évfordulóját. Annak idején a nagy korkülönbség miatt, illetve veleszületett betegségük miatt senki sem hitt abban, hogy ők valaha is boldogan fognak élni. Most nagyon úgy néz ki, hogy az összes hitetlenkedőre rácáfoltak. A betegséggel küzdő emberek kapcsolata valóban nem könnyű, de cikkünk főhősei bebizonyították, hogy a szerelem mindenek felett áll.


A 49 éves Maryanne és a 62 éves Tommy volt az első Down-szindrómás brit házaspár, aki 1995-ben kimondta a boldogító igent. A korkülönbség egyáltalán nem zavarta őket, mivel állításuk szerint első látásra egymásba szerettek.


Tommy 18 hónapon keresztül várt a megfelelő alkalomra, hogy megkérje szerelme kezét. Ez viszont sok vitát váltott ki az emberek között. Sokan azt állították, hogy egy ilyen kapcsolatnak nem lehet jó vége. Ennek ellenére már 25 éve házasok.


 

Maryanne egy interjúban elmondta:


“Az esküvőm volt életem legjobb és egyben legszebb napja. Meglepődtem, mikor Tommy megkérte a kezem. Gondolkodás nélkül Igent mondtam neki. Tommyval sosem vitatkozunk, nem veszekedtünk úgy, mint más párok. Nagyon szerettem őt, úgy éreztem nemcsak a szerelmem, de a legjobb barátom is.”

 

A pár úgy döntött, hogy 20. házassági évfordulójuk alkalmából újra kimondják egymásnak az igent, és megerősítik fogadalmukat. Szerelmüket és boldogságukat egy 150 fős vendégsereggel osztották meg.

Kapcsolatuk sok vitát váltott ki, ám ennek ellenére még mindig tombol köztük a szerelem és boldogabbak mint valaha. Történetük sok olyan kapcsolat előtt nyitotta meg az utat, melyeket már az elején kudarcra ítéltek.


A pár zene iránti szeretete is nyilvánvaló, mivel lakásuk telis-tele van Elvis emléktárgyakkal. Rengeteg poszterük van a rock’n’roll királyának arcával, és egy kakukkos óra is ékesíti szobájuk falát, ami a király dalait játssza le.


Ma már mindenki láthatja, hogy a szerelem bármire képes, ha kell hegyeket mozgat meg. Bebizonyították, hogy egy Down-kóros házasságnak nem kell kudarcot vallania.


A koronavírus járvány ideje alatt nagyon óvatosak voltak. Kerülték a felesleges érintkezést az emberekkel, és csak akkor hagyták el a házat, mikor muszáj volt. A legnagyobb körültekintés ellenére is Tommy megfertőződött és kórházba kellett szállítani. Az orvosok 2020. december 10-én mellkasi fertőzést állapítottak meg.


Az orvosok mindent megtettek annak érdekében, hogy Tommy megmeneküljön, de sajnos a kór erősebb volt. Élete utolsó három hónapját különböző kórházakban töltötte és a Basildoni kórházban hunyta le örökre szemét.



Felesége, Maryanne nagyon összetört, mikor megtudta, hogy szeretett férje már nincs többé. Családja és rokonai segítettek neki túlélni ezeket a nehéz időket. Egy interjúban elmondta, hogy egyik álmában látja férjét, aki mosolyogva nézett rá. Ez az ő arcára is mosolyt csalt.

Maryanne nemrég ünnepelte 50. születésnapját. Családja egy életre szóló emlékkel lepte meg őt. A partin, kedvenc Disney-karaktereinek öltözött színészek jelentek meg, akik sok-sok üdvözlőkártyát adtak át neki.


Őszinte részvétünk Maryannenek. Kitartást kívánunk neki!

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék