Fontos nap jött el ma a nyugdíjasoknak.. Ezt nézzék micsoda örömhír érkezett


Fontos nap jött el ma a nyugdíjasoknak.. Ezt nézzék micsoda örömhír érkezett



Szerdán közzéteszi a KSH az inflációs adatot, amiből kiszámolható, mennyi pluszpénz érkezik idén novemberben a nyugdíjasokhoz. A hatályos törvények értelmében ugyanis az év első nyolc hónapjának mutatója az alapja a kompenzáció kiszámításának.

Amennyiben a tényleges infláció magasabb, mint amennyivel év elején emelték a járandóságokat, akkor az idős honfitársaink kiegészítésre válnak jogosulttá – magyarázza az Mfor.hu.

Januárban 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, amit júniusban 0,6 százalékkal toldott meg az állam, ám az Mfor számításai szerint a már végrehajtott évközi kompenzáció sem lesz elég, a nyugdíjasok fogyasztási kosara szerint számolt áremelkedés ugyanis az év során biztos felülmúlja a 4 százalékot.

A lap szerint azonban könnyen elképzelhető, hogy ennek most még nem fogjuk a nyomát látni. Elemzők szerint mérsékelt lehetett az áremelkedés üteme augusztusban, így – kiindulva abból, hogy január és július között az átlagos nyugdíjas infláció 3,9 százalék volt – lehet, hogy az augusztusival kiegészítve sem haladja meg a 4 százalékot az év eddigi szakaszában mért adat – magyarázzák.

Ez alapján tehát – figyelembe véve a júniusi első körös kompenzációt – az idősek néhány tizedszázaléknyi emelésre lesznek jogosulttá a törvény alapján.

A szakértők azonban arra számítanak, hogy az év hátralévő szakaszában gyorsulni fog az áremelkedés, ami novemberre bőven meghaladhatja az 5 százalékot is. Azaz elő állhat egy olyan helyzet, hogy a nyugdíjtörvény alapján megállapított kiegészítés – mivel az évnek csak egy tört, nyolc hónapra jutó inflációs adata alapján számolják ki – alatta marad annak, amit az év tizenkét hónapja szerint kapunk majd meg. A különbözet rendezéséről a kormánynak kell döntenie.

Ha ragaszkodnak a hatályos jogszabályokhoz, mondhatja, hogy január és augusztus között 4 százalékos volt a nyugdíjas infláció, és e szerint számolja ki a novemberi kompenzáció összegét. Ha viszont méltányosabb elbánásban kívánják részesíteni az időseket, akkor figyelembe veszik a szeptember és december között várható áremelkedést is.

Ennek módja lehet az, hogy előre odaadja a megemelt inflációs várakozásoknak megfelelően a 2021-ben ténylegesen járó kiegészítést novemberben, vagy teheti azt is, hogy a 2022-es (nem mellesleg, választási) év elejére időzített 3 százalékos nyugdíjemelésbe építi be a különbözetet.