.

A vadászati kiállításon halott állatok kitömött teste és trófeája kerül bemutatásra, köztük szigorúan védett, kihalófélben lévő fajoké is..képek



"Már közel 80 milliárd forint összköltségű a Vadászati és "Természetvédelmi" Világkiállítás. A tudósítások szerint a Hungexpo területe igencsak kong az ürességtől, leszámítva persze a szervezett iskolás csoportokat, amelyek ingyenjeggyel látogathatják a rendezvényt.

A képek magukért beszélnek, a látvány szürreális és végtelenül szomorú: 75 ezer négyzetméteren több ezer halott állat kitömött teste és trófeája kerül bemutatásra, köztük szigorúan védett, kihalófélben lévő állatoké is. Végtelenül szívszorító látni ezeket a szürreális képeket a gyönyörű, kivégzett állatokról.. A gyerekek pedig "edukációként" akár még gyakorolhatják a virtuális állatokra való célbalövést is...🤬  

Egy a természettel? Természetesen jól tudjuk, hogy pont az ellenkezőjéről van szó! De mit lát a kiállítás látogatója? Az összes nemzeti park mindössze egy-egy kis boxot kapott, benne némi műfűvel és néhány prospektussal. Persze a Fertő-Hanság Nemzeti Parknál pl. a falon olvasható ismertetőben egyetlen utalás sincs arra, hogy a nemzeti park jelenleg súlyos nemzetközi viták helyszíne, hiszen a kormány a Fertőrákosi-öblöt turisztikai óriáscentrummá akarja átépíteni. Természetesen a Velencei-tavat bemutató standnál sem reklámozzák az ott lejátszódó brutális természetpusztítást és a jelenleg zajló súlyos ökológiai katasztrófát és azt sem, hogy bár a kormányzat szerint a tó és élővilága megmentésére "nincsen" 40 milliárd forint, ám, mint kiderült, ugyanitt 43,4 milliárdért Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémiát terveznek építeni. A kiállítás része egy egymillió literes akvárium is, miközben a Velencei-tavat a kiszáradás fenyegeti..

Sajnos gyanítjuk, hogy ezen a rendezvényen nem esik szó arról, hogy az állatokat akkor védhetjük meg a legjobban, ha maximálisan megóvjuk és minél érintetlenebbül hagyjuk az élőhelyüket, és békén hagyjuk őket! A természetet pedig úgy, hogy minden lehetséges eszközzel megóvjuk! Ha nem írtjuk ki a fákat, sőt, egész erdőket, nem gyaluljuk le a nemzeti parkokat, a Natura 2000-es területeket, a parkerdőket, de még a közparkokat, városi fákat is, beborítva mindent térkővel.. Nem betonozzuk körbe és építjük be luxus szállodákkal, jachtkikötőkkel és lakóparkokkal a természetes tavaink, folyónk partjait, nem hagyjuk kiszáradni a tavakat és kegyetlenül meghalni az élővilágát. Ha mindent megteszünk a klímavédelemért, ha mindent megteszünk a klímaválság elleni harcban! Sajnos ennek pont az ellenkezője történik jelenleg Magyarországon!

Milyen rengeteget lehetett volna valóban tenni 80 milliárd forintból az állatok védelmében, a környezet védelmében és a klímavédelem területén...

📷 Bodnár Patrícia / Index

     L.Simon László / Facebook

     Németh Sz.Péter /Telex

     Pavel Bogolepov / Népszava"


Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék