Az intenzív osztályra került Lang Györgyi , azonnal kórházba kellett szállítani, nagy a baj


Az intenzív osztályra került Lang Györgyi , azonnal kórházba kellett szállítani, nagy a baj



Bors olvasói információ alapján számolt be arról, hogy Lang Györgyit kórházba kellett szállítani agyérgörcs miatt, ezt később Falusi Mariann is megerősítette a lapnak.


Éjjel kettőkor jöttem el tőle, nem tapasztaltunk semmi különöset. Tudom, hogy reggel négy-öt óra körül szokott lefeküdni. Utólag elmondta, hogy akkor még minden rendben volt, reggel viszont már kevésbé tudta mozgatni a kezét, emellett nehezebben beszélt, ezért jobbnak látta, ha felhív. Az orvosok közölték velünk, hogy hajnalban agyérgörcse volt. Megnézték és bevitték a kórházba, gyógyszereket is kapott. Györgyi most már a szubintenzív osztályon fekszik, tehát már jobban van és semmiféle tünete nincsen.

Falusi hozzátette, zenésztársa már jól van, tisztán, érthetően beszél, kezeit is jól mozgatja.


Nemrég Singh Viki mesélt arról, hogy a Farm VIP című reality első adásán őt is hasonló probléma érte.