Lajcsi azt fontolgatja, hogy eldobja az életét..


Lajcsi azt fontolgatja, hogy eldobja az életét..

 


2 év 10 hónap letöltendő börtönt kapott. Lagzi Lajcsi azt mondta, a végsőkig küzd az igazáért.


A Blikknek reagált arra Galambos Lajos, hogy távollétében a bíróság elítélte hosszú évek óta húzódó áramlopási ügyében. A Lagzi Lajcsi néven ismert zenész szerint ma sem derült ki az igazság, az első fokú bíróság döntése elfogadhatatlan, a bíró hibás döntést hozott.


– Az első fokú ítélet 2 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetés. 125 napot már előzetes letartóztatásban töltött, és az ítélet szerint legkorábban a börtönbüntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra. Mivel ezelőtt még nem volt büntetve, tehát első elkövető és nem visszaeső bűnismétlő, illetve nem személy elleni és nem erőszakos cselekményért állították bíróság elé, így véleményen szerint élni lehet majd a reintegrációs őrizet iránti kérelemmel is. Ez azt jelenti, hogy Lajosnak legkevesebb 9 hónapot, maximum pedig a teljes, most hozott ítéletet, tehát 2 év tíz hónapot kell börtönben tölteni, persze, ha minden így maradna – részletezte dr. Fröhlich Krisztián.


Az indoklás általa ismert része megerősíti a hitémben, hogy nagyon sok a hiba az ítéletben. Szerinte a bíró visszafogta ugyan az ügyészség fantáziálását, de


apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött.


A zenész szerette volna, ha most lezárul az ügy.

Azt mondta, a végsőkig harcol, hogy kiderüljön az igazság. Jó hírnek nevezte, hogy felmentték feleségét, akinek viszont jogtalan előzetes letartóztatása miatt „komoly kárigénye lehet”.


Galambos Lajos arról is beszélt, hogy bár nem értett vele egyet, nyugalma és az ügy gyors lezárása érdekében megtérítette a kárként megállapított összeget, így a bíró korlátlanul enyhíthette volna a büntetést. Galambos Lajos a tárgyaláson nem volt jelen, nagymamája soroksári sírjánál értesült a tárgyaláson történtekről.

Ügyvédje az MTI-t arról tájékoztatta, hogy felmentésért, enyhítésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeznek az első fokú ítélet ellen. Az ügyész súlyosításért fellebbezett. Korábban az ügyész hét év letöltendő börtönt kért Lagzi Lajcsira, aki akkor azt mondta, még szerencse, hogy már eltörölték a halálbüntetést.


Az ügyész vádbeszédéből továbbá kiderült, hogy Lajcsinak a rács mögött öngyilkos gondolatai voltak, amely miat­t fokozottan odafigyeltek rá a börtönben.


Az ügyész vádbeszédéből továbbá kiderült, hogy Lajcsinak a rács mögött öngyilkos gondolatai voltak, amely miat­t fokozottan odafigyeltek rá a börtönben.


Öngyilkosságot már sokszor fontolgatta!


– Ügyfelem valóban mondta a letartóztatás alatt, hogy nem bírja a nyomást, és öngyilkos gondolatai voltak. Az elmeorvosi vizsgálat is ekkor történt, ám szerintem annak eredménye enyhítő körülmény – szögezte le dr. Fröhlich Krisztián, Lajcsi ügyvédje.


– Nem értünk egyet az indítvánnyal, a hét év letöltendő szabadságvesztés pedig véleményem szerint túlzó – tette hozzá az ügyvéd.