Gazdag vállalkozó fizette ki az elhunyt mentős családjának teljes hitelét.. Le a kalappal


Gazdag vállalkozó fizette ki az elhunyt mentős családjának teljes hitelét.. Le a kalappal

Rengeteg ember fogott össze határon innen és túl, hogy segítsen a nemrég 47 évesen elhunyt mórahalmi mentős családjának. Egy nap alatt 3 millió forint gyűlt össze, majd a Rádió 1 Balázsék című műsorában elmesélt történetet hallva egy, a neve elhallgatását kérő üzletember az egész hitelállományt magára vállalta, ami ékes bizonyítéka annak, hogy bizony vannak még jó emberek a világban.


Gera Zsolt, a Mórahalmi Mentőállomás vezetője, egyben az adománygyűjtés kezdeményezője közösségi oldalán azt írta, hogy amikor megtudták, hogy elvesztették egy bajtársunkat összetörtek, de az utolsó erőjükkel is azon kezdtek el dolgozni, hogy a feleségének és gyermekeinek segíteni tudjanak a bajban. Ekkor kértek összefogásra mindenkit.


HATALMAS MEGMOZDULÁS HATÁRON INNEN ÉS TÚL


“Minden követ megmozgattunk annak érdekében, hogy kollégánk családjának segíteni tudjunk, hogy vissza adhassuk a reményt. Amikor elindult a kezdeményezésünk egy célunk volt, enyhíteni a terheket. Amikor megláttuk milyen gyorsan és mekkora mértékben emelkedik az összeg a bankszámlán a hideg kirázott minket. Egymás vállát veregettük az állomáson és tudtuk, hogy sikerülni fog” – írja Gera Zsolt közösségi oldalán, majd hozzátette, hogy rengeteg ember fogott össze határon innen és túl, hiszen olyan mértékű összefogás vette kezdetét, amire senki sem számított.


AZ ÜZLETEMBER, AKI MAGÁRA VÁLLALTA AZ EGÉSZ HITELÁLLOMÁNYT


Az adománygyűjtés kezdeményezője mindezek után azt is hozzátette, hogy kiemelne egy embert a segítők közül, mert ugyan neve elhallgatását kérte, de cselekedete mindenképpen példaértékű. Mint írja: “egy tehetős magyar üzletember meghallotta kezdeményezésünket és a család történetét. Balázsék műsorában végig hallgatta állomásunk dolgozóinak kezdeményezését és azonnal a segítségünkre sietett, méghozzá nem is akár hogy. Szerette volna, ha a kezdeményezésünkből befolyt összeg teljes egészében megmaradhatna a családnak, ő pedig szeretné egymaga kifizetni a teljes hitelállományt” – olvasható Gera Zsolt közösségi oldalán, Mi pedig egyebet sem tudunk mondani, mint hogy le a kalappal, sok jó ember él még ebben az országban. A lényeg: a fantasztikus összefogásnak köszönhetően a család élete egy fokkal könnyebb lesz.