Nagy vívmányunk, az életfogytig tartó meló
A nyugdíjasokra nagy szüksége van a munkaerőpiacnak – megírta az újság, ami persze manapság inkább valamely internetes oldalt jelenti. Arról is tudomást szereztem, milyen jó, hogy sokkal több ember térhet vissza a munkába és mekkora vívmány ez!
A fene tudja…
Fordítsuk csak meg egy kicsit a dolgot. A munkába visszatérő nyugdíjasok nem a ménkű nagy öntudat miatt kezdenek ismét dolgozni, nem azért mert – ahogy régen mondták, az ántivilágban – „Épülő, szépülő hazánknak minden munkáskézre szüksége van!”, hanem, mert kell a pénz.
A legtöbben nem tudnak a megszokott színvonalon megélni a nyugdíjukból, még kevésbé tudják támogatni – pedig szeretnék! – gyermekeiket, unokáikat. Hogy mi a megoldás? Nyomás vissza melózni!
Egy hajdani szép álom véget ért, a lufi kipukkadt, a dolgos évek után nem várja a békés, nem is annyira öreg kor a legtöbb dolgozót. Aki rendesen megszedte magát, az gondolhat pihenésre, de aki elég ügyetlen volt a rendszerváltás táján – meg persze azután – az jobb, ha rákészül: életfogytig nyomhatja az ipart.
De nem kell aggódni! Nem lesz az olyan hosszú idő! A dolgok jelen állása és az egészségügy helyzete miatt aztán nem.
Tetszett volna előtakarékoskodni, tetszett volna ügyesebben gazdálkodni – szokták mondogatni, mikor egy „élhetetlen” öregúr kinyitja a száját. És hosszas előadást tartanak a jól végzett munka becsületéről és megbecsüléséről, miközben fogalmuk sincs – vagy épp ellenkezőleg: nagyon is jól tudják -, hogy ugyanazt a süket rizsát nyomják, melyet már kismilliószor hallhatott, olvashatott bárki, mondjuk az ötvenes évek óta. Semmi új nincs benne, csak pár fogalmat cseréltek le és kicsit áthelyezték a hangsúlyokat.
Kapitalizmus van! Itt dolgozni kell, a vállalatért! Egészen jól összecseng ezzel: „Szocializmus van! Itt dolgozni kell, a vállalatért!”
A fene se akar itt panaszkodni. Csak épp marha unalmas, hogy már sok-sok éve a gázt, a katasztrófát, a buktát akarják eladni vívmányként, Mi lesz a következő „nagy vívmány”? A gyerekmunka bevezetése?
És nem is az a legnagyobb hézag, hogy muszáj melózni. Hanem, hogy már megint nyeretlen kétévesnek néznek, akinek mindent be lehet dumálni. És nagyon sok embernek tényleg be is lehet dumálni. Tuti lesznek, akik lelkesen tapsolnak, hogy melózhatnak tovább, hogy kicsi a nyugdíjuk, hogy kell az a kis plusz pénz a hitelek törlesztésére - elvégre ügyesen megvezették őket -, meg az unoka taníttatására. Arról nem is beszélve, ha lebetegszik a dolgozó, nem árt egy pár forint a párnacihában, magánkórházra. Esetleg külföldön…
És nem kell a felelősöket keresni. A népek úgyis egymásra mutogatnak, meg visszafelé, hogy „az”, „azok” tehetnek róla. Vissza, egészen a mohácsi csatáig, mikor valami gazfickó, becsúszó szereléssel elgáncsolta boldogult emlékű Tomori főispán lovát. Na, az tehetett mindenről! Meg a ló!
Annak úgyis széles a háta, jó sokat elbír.
