Úgy megverte a 6 éves kislányt az anyja, hogy az életét vesztette. A sokat látott Rendőrök is zokogtak a helyszínen


Úgy megverte a 6 éves kislányt az anyja, hogy az életét vesztette. A sokat látott Rendőrök is zokogtak a helyszínen



A 40 éves Jessica kedden este azzal hívta fel a rendőrséget, hogy a mostohalányának megállt a légzése. Az egyenruhások azonnal a helyszínre siettek, ahol sokkot kaptak az őket fogadó látványtól. 


A kiérkező rendőrök a gyermekszobában találták meg a kislányt, ahol holtan feküdt egy lepedővel letakarva. A testét számos súlyos sérülés borította, közülük néhány már félig gyógyult állapotban - írja a People magazin.


A rendőrök bevittek az örsre a mostohaanyát, ahol a kihallgatás során bevallotta: Több alkalommal fegyelmezte meg fémszegecses övvel a 6 éves kislányt. 


Állítása szerint a kislány halála estéjén lefekvés előtt leesett a lépcsőn, majd amikor éjszaka bement hozzá, már nem lélegzett. Később bevallotta, hogy miután a kislány nem volt hajlandó elaludni a korábbiakhoz hasonlóan megverte az övvel, mire ijedtségében bepisilt, ezt követően Bundren arra kényszerítette, hogy a földön aludjon.


A vizsgálatok alapján kiderült, hogy az elhunyt kislány sérülései megegyeznek a fémszegecses öv formájával.