Hernádi Judit nyugdíja az éhenhaláshoz is kevés..szégyen, hogy csak ENNYI pénzt kap a művésznő


Hernádi Judit nyugdíja az éhenhaláshoz is kevés..szégyen, hogy csak ENNYI pénzt kap a művésznő



Tavaly áprilisban érte el a 65 éves nyugdíjkorhatárt Hernádi Judit Jászai Mari-díjas színésznő, aki a Meglepetés magazinnak elárulta, hogy a lánya 1986-os megszületése után nem ment vissza főállásba egyik társulatba sem, hanem több színházban játszott, és forgatásokon szerepelt.

„A színészek kiszolgáltatott helyzetben vannak, hol a társulat, hol az időbeosztás miatt, hát ezen fordítottam egyet. Talán macerásabb beosztani az időmet, de legalább én osztom be, én mondok igent és nemet. Sosem adnám fel a függetlenségemet, de ha szeretném sem tudnám. A nyugdíjam közel hatvanezer forint, tehát muszáj dolgoznom, persze nem csak ezért játszom, én az a fajta színész vagyok, aki az élete végéig színész marad”

– nyilatkozta a lapnak.