Pár nap és vége a háborúnak? A Kreml szerint igen.


Pár nap és vége a háborúnak? A Kreml szerint igen.



Történelmi távlatokig vezette vissza a Kreml szóvivője, miért volt szükség az oroszok által különleges katonai műveletnek nevezett háborúra Ukrajnában. Dmitrij Peszkov szerint azonban akár napokon belül is véget érhetnek a harci cselekmények az országban, avagy a béketárgyalásokon érik el a fegyverletételt.


Dmitrij Peszkov a Skynewsnak adott interjújában fejtette ki, hogy szerinte 2014-ben megváltozott az akkori Ukrajna, ami egy oroszellenes központtá vált onnantól, hogy puccs történt az országban. Arról is beszélt a szóvivő, hogy Oroszországot a Szovjetunió összeomlása óta aggasztja, hogy a NATO egyre jobban közeledik az orosz határokhoz.


Peszkov hibás helyzetértékelésnek tartotta a riporternek azt a következtetését, hogy ezzel együtt sem jelentett az oroszokra veszélyt Ukrajna, a NATO pedig egy védelmi jellegű katonai tömörülés, ráadásul a másfél hónapja dúló háborúban nem tudták az oroszok elfoglalni Kijevet, Zelenszkij továbbra is Ukrajna elnöke, valamint Oroszország rengeteg veszteséget szenvedett el. Azt azonban elismerte, hogy „nagyon sok embert veszítettünk, ez egy tragédia, valóban”.


A békéért vonultak ki

A szóvivő szerint Kijev és Csernyihiv térségéből a jóakaratuk jeleként vonták ki erőiket, azzal a szándékkal, hogy kedvező légkört teremtsenek a béketárgyalásoknak. Arra a felvetésre, hogy a jó szándék nem nagyon látszott abban, hogy a kivonulással egy időben a földdel tették egyenlővé Mariupolt.