Ennyi szegény Zalatnay Cini nyugdíja - szörnyű helyzetben a művészasszony


Ennyi szegény Zalatnay Cini nyugdíja - szörnyű helyzetben a művészasszony



Az énekesnő nyugdíja mindössze 63 ezer forint, mellé kap még egy kis zenei támogatást, de ebből képtelenség lenne kijönni. Most örül csak igazán a rajongók szeretetének: tavalyi fellépései után félretett pénzéből és hazaköltöző lánya fizetéséből élnek meg. – Tavaly több mint száz fellépésem volt, és valami isteni sugallattól vezérelve ebből tartalékoltam. Mintha a gondviselő ösztökélt volna: „tegyél félre!” Pedig idénre is volt sok meghívásom.


A raktárkoncert is nagyon jól jött, persze nemcsak nekem. 


Tizenhárom zenészemmel örültünk neki. Havi 40 ezer forintos támogatást kapok a Music Hungary Szövetségtől, ami a 63 ezer forintos nyugdíjammal is maximum a túléléshez lenne elég – vázolta szomorúan Zalatnay, aki nehezen fogadta el, hogy nyugdíjjogosultság szempontjából 23 évet veszített. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy egy vírus elvette a színpadot tőlem, de azt már igen, hogy a lányomat visszakaptam. 


Lelkileg nagyon nehéz volna, ha Niki nem lenne mellettem. Körbeértünk, hiszen azért fogadtam örökbe, hogy a bizonytalan jövőtől megóvjam, és most ő tesz valami hasonlót énvelem – válaszolta Cini, akinek lánya, Nikolett hároméves angliai tartózkodás után tavaly decemberben költözött vissza tárnoki házukba. – Tulajdonképpen most Niki a családfenntartó. Niki nélkül ez most nem menne . Megható volt, amikor azt mondta: „anya, eddig te tartottál el engem, most rajtam a sor”.