Fél a kormány a taxis blokádtól, ezért engedik nekik, hogy Katások maradjanak


Fél a kormány a taxis blokádtól, ezért engedik nekik, hogy Katások maradjanak



A többiek meg le vannak xarva! :) 

A Kamara elnöke, Parragh László a 2020-as Befolyás-barométer szerint Magyarország 38. legbefolyásosabb embere. Mentalitásával évekkel ezelőtt volt szerencsém találkozni, amikor a Heves megyei Iparkamara meghívott, hogy a konferenciájukon tartsak egy előadást.


Pont Parragh előadása után került rám a sor, és a két előadás közötti rövid szünetben Parragh eligazított, hogy mit szeretne hallani a mesterséges intelligenciáról és szerepéről a magyar gazdaságban.


Előtte nem is ismertük egymást, mégis ellentmondást nem tűrő hangon, gyakorlatilag parancsot adott. Magamban megállapítottam, hogy egy kapitális nagy farok, aki ráadásul hülyeségeket beszél. Hogy nem tévedtem, azt mutatja a KATA megölésében betöltött szerepe.

 

A taxisokat egyből kivették a mostani törvénymódosítás hatálya alól. Jó okkal. Ők ugyanis 1990 őszén megmutatták, hogy képesek komoly felfordulást okozni, ha érdekeiket igazságtalan sérelem éri. Akkor az robbantotta ki a lázadást, hogy 56 forint lett a benzin, és a kormány nem tett semmit ez ellen.


Ez még 32 év után is hat: a benzinre ársapka került és a taxisok külön kérés nélkül is kimaradtak a KATA megöléséből. Tanuljunk tőlük, tanárok, tűzoltók, ápolók, KATA-sok!