.

Nekiment Orbán Viktornak Újhelyi István..és semmi köszönet nincs benne



Történelmi mélypontra süllyedt a forint az euróhoz képest a hét közepén: közel 417 forintot ért egyetlen euró. Természetesen az ellenzék nem hagyta szó nélkül a magyar valuta mélyrepülését.


Ennél is messzebb bátorkodott Újhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, aki egy 2006-os felvételt kotort elő, amelyben Orbán Viktor éppen a Gyurcsány-kormány által 263 forintra taszított euróról beszélt elég kritikusan.


A felvételen ezeket mondja a miniszterelnök:


Beszéljünk egyenesen, a forint az mélyrepülésben van, és egyelőre a magyar állami vezetésben senkinek sincs fogalma, hogyan lehet megállítani. Nem ismeri el, hogy ő az oka a zuhanórepülésnek. Elveszett a külföld és Magyarország bizalma egyszerre. Ilyenkor politikai változásra van szükség.


„A forint megvédéshez én nem látok más utat. Az a probléma, hogy erről a kormányról senki nem hiszi el, hogy meg tudja védeni a forintot, következésképpen senki nem akar a forintért devizát vagy eurót adni a piacon. És mivel nem adnak nekünk eurót, amire pedig szükségünk van, így aztán a forint folyamatosan veszít az értékéből.”


címlapfotó:illusztráció

Népszerű bejegyzések

.

Népszerű bejegyzések

Oldalak