"Tavaly 90 évesen egy életet megváltoztató élményben volt részem. Az űrbe mentem, miután évtizedekig játszottam egy ikonikus sci-fi karaktert, aki felfedezte az univerzumot. Azt hittem, mély kapcsolatot fogok tapasztalni a körülöttünk lévő hatalmassággal, mély felhívást a végtelen felfedezésre.
„Teljesen tévedtem. A legerősebb érzés, ami messze minden mást uralott, a legmélyebb gyász volt, amit valaha átéltem.
"A lehető legtisztábban értettem meg, hogy az élet egy apró oázisán élünk, a halál mérhetetlenségével körülvéve. Nem láttam végtelen lehetőségét a felfedezendő világoknak, kalandoknak, vagy élőlényeknek, akikkel kapcsolatba kerülhetnék. Láttam a legmélyebb sötétséget, amit valaha is el tudtam képzelni, olyan éles ellentétben állt gondoskodó szülőbolygónk üdvözlő melegével.
„Ez egy mérhetetlenül erőteljes ébredés volt számomra. Szomorúsággal töltött el. Rájöttem, hogy évtizedeket, ha nem évszázadokat töltöttünk azzal, hogy félrenéztünk, kifelé néztünk. Kivettem a részem a népszerűsítésében, hogy az űr a végső határ. De el kellett jutnom az űrbe, hogy megértsem, a Föld az egyetlen otthonunk, és az is marad. És, hogy kíméletlenül pusztítottuk, lakhatatlanná téve. "
