4 napja süllyedt el János és barátja a Tiszába, az édesanyja hisz abban, hogy élve előkerül a víz alól


4 napja süllyedt el János és barátja a Tiszába, az édesanyja hisz abban, hogy élve előkerül a víz alól


Megtörten áll az otthonuk hátsó szobájában és a könnyeivel küszködve mutatja a 17 éves Pozák János fényképét a megtört édesanyja. Puzsoma Franciska három napja imádkozik a mindenhatóhoz, hogy a Tiszában elmerült szeretett gyermeke élve előkerüljön. Ugyan sokak szerint erre már fikarcnyi esély sincsen, az anyai szív még bízik a csodában.


– Most jöttem a hivatalból, mondtam a polgármesternek, hogy legalább csónakokat küldjenek le a Tiszához, hogy legyen valami esély. A rendőrök már elvitték a gyerek sapkáját, hogy DNS-mintát vegyenek róla. Tudom, hogy kevés esély van rá, de a végsőkig bízom benne, hogy a fiam élve előkerül. Hegesztőnek tanul, még előtte áll az egész élet – sírta el magát lapunknak az édesanya.



Franciska a tragédia estéjén a boltba ment le a faluba, amikor észrevette a part felé száguldó mentő- és rendőrautókat. Őket követve tudta meg, hogy a fiáék borultak fel csónakkal. A fiatalkorú János három ismerősével ment horgászni hétfő este, a csónakjukba azonban váratlanul nagy mennyiségű víz tört be, amitől elsüllyedt. Ketten még ki tudtak úszni a partra, ketten viszont elmerültek.


A négy horgász csónakja megtelt vízzel, Szolnoknál találták meg a rendőrök


A 32 éves Rostás Gyula – akit szintén elnyelt a folyó – a szomszéd faluban, Pusztataskonyban élt két kisgyermekével és a feleségével. A családtagjai saját pénzükből intéztek motorcsónakot, ami ottjártunkkor is a folyó tiszaburai szakaszán pásztázta a partot.



– Gyula imádta a horgászatot, mindene volt a peca. Tudjuk jól, hogy ezúttal nem szabályosan mentek fel a vízre a sötétben, de nem szabad ezért elítélni őket. Az elmondások szerint ketten ültek elöl, ketten pedig hátul, amikor az egyikük azt hitte, hogy folyik be a víz. Ekkor előreküldte a társát, amitől orrnehéz lett a csónak és ekkor már tényleg beömlött a víz. Ezután mindnyájan hátrasiettek, amivel csak rontottak a helyzeten. Sajnos saját magukat süllyesztették el. Gyuszi könyörgött az életéért, hiszen nem tudott úszni, aztán elmerült – magyarázta lapunknak a Tisza-parton Fricz Sándor, a szerencsétlenül járt férfi unokaöccse.


A kimenekült férfiakat a mentők a karcagi kórházba szállították. A részben elsüllyedt csónakot Szolnoknál találták meg, amit a rendőrök emeltek ki a vízből. Az eltűnteket a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai jelenleg is nagy erőkkel vízen és szárazföldön is keresik. Az esettel kapcsolatosan vízi közlekedés veszélyeztetése miatt büntetőeljárás van folyamatban.