Végre a húga, Csilla nyakába borulhatott Molnár Gusztáv, aki tavaly november, vagyis az alkoholelvonó kúrájának kezdete óta senkivel nem tarthatta a kapcsolatot a külvilágból.
Februárban már meglátogathatta volna a testvére a Drága örökösök sztárját, ám a találkozás előtt Csilla és a családja lebetegedett, így végül elmaradt a találkozás. Most viszont eljött a pillanat: közel fél év után a színész viszontláthatta szeretteit.
– Guszti nem tudta, hogy megyünk, amiként azt sem, hogy februárban – amikor már lehetett látogatni – mentünk volna, de betegség miatt végül nem sikerült útra kelnünk. Gondolom, a terápia miatt nem mondták meg neki, hogy meglátogatjuk. Amikor megérkeztünk, Guszti éppen kint volt a kertben, de már az autót megismerte, és láttam rajta, mennyire meglepte és boldoggá tette, hogy ott vagyunk. Mindketten nagyon meghatódtunk, sírtunk és nevettünk egyszerre – újságolta a Blikknek Csilla, aki azt is elárulta, hogy a testvére testileg és lelkileg is rengeteget erősödött a rehabilitációnak köszönhetően.
Molnár Gusztáv gyermeke szakember segítségével dolgozza fel édesapjával való kapcsolatát / Fotó: RTL Klub
Molnár Gusztáv gyermeke szakember segítségével dolgozza fel az édesapjával való kapcsolatát / Fotó: RTL Klub
– Rengeteg időt töltenek a szabadban, dolgoznak, házimunkát végeznek, mindig csinálnak valamit, és ez látszik is Gusztin. Rettentően le volt fogyva, amikor bekerült oda, ám most úgy néz ki, mint aki kigyúrta magát. Izmos, ami ez nagyon jól áll neki, látszik, hogy nem egész nap üldögél, hanem sokat dolgozik. Nagyon örülök, hogy ilyen jó színben láttam – tette hozzá a színész húga, aki a terápiáról ugyan nem árulhat el részleteket, azt azonban elmondta, Guszti nagyon egyedül érezte magát az elmúlt hónapokban.