Rendkívüli hír érkezett Gálvölgyi János állapotáról: életveszélyes állapotban van még mindig


Rendkívüli hír érkezett Gálvölgyi János állapotáról: életveszélyes állapotban van még mindig



Nincs túl az életveszélyen Gálvölgyi János - mondta az ATV megkeresésére a színész veje. Mint mondta, a színész állapota napok óta változatlan. 


Mint azt a naphire.hu is megírta, múlt szerdán kórházba került Gálvölgyi János, miután légzési nehézségekkel küzdött. Mentőt hívtak hozzá, azonban hiába várta a segítséget, az nem érkezett meg, végül két lánya szállította az egészségügyi intézménybe. A kórházban egyből intenzív osztályra került, majd lélegeztetőgépre helyezték.


Arról is beszámoltunk, hogy komoly felháborodást váltott ki az eset, hogy egy óra alatt miért nem ért ki a mentő a színészhez. Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított, Győrfi Pál pedig pár nappal később közölte, hogy elvégezték a belső vizsgálatot és megállapították, hogy a mentésirányító hibásan mérlegelt, amikor a segélyhívást fogadta. Ráadásul nemcsak a mentőszolgálat, hanem a rendőrség is nyomozást indított az ügyben, amiről ide kattintva olvashatnak részletesebben. Később kiderült az is, hogy Pintér Sándor belügyminiszter elrendelte a segélyhívások kezelésének visszamenőleges ellenőrzését. 


 

Az ATV Híradód riportjából most kiderült: a színészt a Semmelweis Egyetem Klinikáján ápolják, tüdőembóliát diagnosztizáltak nála, már napok óta mélyaltatásban van. Még nincs túl az életveszélyen.

Kövesdi Péter újságíró, Gálvölgyi János veje korábban egy cikkben kifejtette véleményét az ügyről, amelyben többek között a család jóbarátjától, egy bizonyos K.-tól is idézett, aki szerint azt kellett volna mondani, hogy eszméletlen és megkezdték az újraélesztést.