Magyar megint nagyot durrantott.. ezzel az írással


Magyar megint nagyot durrantott.. ezzel az írással



 Bojár kedden a Media1 kérdésére árulta el, hogy támogatta a Tisza Pártot egy félmillió forintnál nagyobb összeggel, a pontos számot viszont nem mondta el, ennek nyilvánosságra hozatalát Magyarékra bízta. Az üzletember az RTL-nek is azt mondta, bár Magyar világképe nem áll közel az ő szemléletéhez, mégis benne látja a legnagyobb lehetőséget az Orbán-rendszer leváltásának.


Magyar a Media1 kérdésére nem válaszolt, az RTL viszont elérte őt. A politikus elárulta, hogy Bojár 5-6 millió forinttal támogatta a Tisza Pártot, és azt mondta, nem ő volt a legnagyobb támogatójuk. „Van több vállalkozó, aki támogatott már minket, és ahogy említettem, már 15 ezer ember kiváltotta ezt a rendszerváltó kártyát és egyébként legalább 20 de inkább 25 ezer honfitársunk van, aki már valamilyen támogatást nyújtott nekünk” – mondta az RTL-nek Magyar Péter.

Magyar azt is elmondta, hogy tisztában vannak azzal, hogy az EP- és önkormányzati választásokon szerzett 30 százalékos támogatottság nagy felelősséggel jár, és szeretnék megmutatni, hogy hogyan szeretnének élni ezzel a felelősséggel. Ez vonatkozik a pártépítésre, a programalkotásra és a következő országgyűlési választásra való felkészülésre is, ezért hívták össze szombatra a támogatóikat. Itt arról is lesz szó, hogy milyen anyagi források kellenek 2026-ra – Magyar szerint ez milliárdos tétel lesz, ezt a pénzt közösségi finanszírozásból akarják előteremteni.