Déri Tibor írása: Amit Orbán ma az ATV-ben előadott, az nem interjú volt, hanem a valóság teljes tagadása – élő adásban.
Tizenöt év után beült végre egy stúdióba, de láthatóan fogalma sem volt róla, hogy mi történik ebben az országban. És ami ennél is súlyosabb: láthatóan nem is érdekelte.
Már az első kérdésnél kiderült, hogy Orbán egyszerűen hülyének nézi az országot. Amikor rákérdeztek, miért fapadossal repült Amerikába, előadta a nagy magyarázatot: „kényszerhelyzet volt”. Mintha mindnyájan elfelejtenénk, hogy ennek a rendszernek évek óta saját luxusgépei járják a világot, csak éppen nem hivatalos utakra, és főleg nem a magyar nyilvánosság előtt.
És közben persze jön a nagy hír: Trump megállapodás, szankciómentesség, védőpajzs. A „korlátlan idejű” megállapodásról kiderült, hogy addig tart, amíg mindketten hatalmon vannak. Ez nem védőpajzs, hanem egy kampányfogás, amit Orbán túl nagy hévvel akart eladni. Amikor pedig szembesítették a valósággal, már ő is kénytelen volt kimondani: nincs itt semmi korlátlanság, csak propaganda.
A beszélgetés egyik legmegdöbbentőbb pillanata mégis az volt, amikor Orbán azt mondta: „Magyarország mindig bajban van.”
Ez a mondat mindent elmond arról, hogy ez az ember hogyan látja az országot. Nem fejlődés, nem felemelkedés, nem lehetőségek – hanem baj. Örök baj. Mintha nem ő lenne az, aki tizenöt éve vezeti ezt az országot. Pedig de. Ha mindig baj van, azért egyetlen ember felel: aki a döntéseket hozza.
És aztán jött a legnagyobb csúsztatás: a nyugdíjak „nem veszítettek az értékükből”. Mindenki, aki bejár a boltba, aki befizeti a számlákat, aki húsz év munkája után próbál megélni a nyugdíjából, pontosan tudja, hogy ez hazugság. Orbánnak azonban elég volt annyit mondani: „én kapom a jelentéseket”. Hát igen, akinek a valóságot dossziékból kell megismernie, az tényleg elhiheti, hogy a tojás nem drágult, a tej nem drágult, a kenyér nem drágult. A valóságban élők viszont naponta szembesülnek vele, hogy az árstop nem megvéd, hanem elfedi a bajt – a kasszánál meg úgyis kiderül, mennyit ér.
És amikor a főváros pénzügyi helyzetéről kérdezték? Orbán szerint „nem megy csődbe, és csődben van”. Ez egyszerre volt hazugság, cinizmus és kommunikációs bűvészkedés. A lényeg ugyanaz: megint másra mutogatott. Sosem ő a felelős. Sosem ő tehet semmiről. Mindig valaki más.
Putyin? Semmi politikai kitettség, csak „történelmi”. A 2009-es találkozó? Igen, megtörtént – de persze „marhaság” azt gondolni, hogy Putyin befolyásolja. Mintha nem látnánk, mi történik az energiafüggőségben, a diplomáciában, az EU-s súlyvesztésben. Ezt már nem lehet letagadni, és Orbán mégis megpróbálja.
Gyerekszegénység? „Nem igaz.”
KSH-adatok? EU-s figyelmeztetések? A valóság? „Térjünk vissza rá legközelebb.”
Magyarország miniszterelnöke szerint egyszerűen nem léteznek a szegény gyerekek, mert rossz fényt vetnének a kirakatra. Ez már nem politikai vita. Ez már az empátia teljes hiánya.
És a kegyelmi botrány? Orbán szerint az a baj, hogy „nem volt elég ítélőképesség”. Ennyi. Két nő hibája. Ő csak sajnálja. A felelősségvállalás pedig valahogy mindig elmarad. Valahogy mindig elcsúszik. Valahogy sosem ér oda hozzá.
Az interjút pedig azzal zárta: majd akkor jön legközelebb, ha az ATV „nem fogad el külföldi pénzt”. A miniszterelnök az ország egyik egyik televízióját próbálta hitelteleníteni – csak mert szembesítették a valósággal. Ez mindent elárul arról, hogyan viszonyul a független nyilvánossághoz.
Ez az interjú nem Orbán erejéről szólt, hanem a kétségbeesettségéről. Egy olyan vezetőről, aki fél a valóságtól, fél a számonkéréstől, és fél attól, hogy kiderül: a propagandán túl semmi nincs. Kevesebb jelenjen meg
