Ahogy haladt előre ez az út, egyre többen figyeltek fel rá, és egyre kevesebben tudták legyintéssel elintézni. Nem kerülte meg a kényes kérdéseket, nem próbált mindenkinek megfelelni, pont ezért lett sokak számára fontos.
Ezek a posztok számomra nem csak egy emberről szóltak, hanem arról az érzésről is, hogy végre történik valami, ami nem megszokott, nem csak szavak, hogy lehet kimondani dolgokat úgy, hogy annak súlya van.
Ha most visszanézek erre az egy évre, azt látom jókor írtam, jókor szóltam, és jókor álltam oda ezekkel a gondolatokkal, nem egy pillanatot akartam elkapni, hanem megmutatni egy folyamatot, ez a folyamat ma is tart.
Talán ez a legfontosabb, ezek az írások menet közben születtek. Amikor még nem volt biztos, merre megy tovább az egész, amikor még sokan kivártak, én nem vártam.
Nem volt mögötte csak egy belső érzés, hogy ezt most látni kell, és le kell írni. Mert vannak pillanatok, amik ha kimaradnak, később már nem pótolhatók. Ez az év tele volt ilyen pillanatokkal. 😉
A posztok megmaradnak, tanúi annak, hogyan lett egy hangból ügy, egy ügyből közösség, és egy közösségből valami, amit már senki nem vehet el tőlünk. Ezért volt értelme végigcsinálni, ezért van értelme folytatni, a történet megy tovább! 😉🫶🏼
