Ez a férfi 669 gyerek életét mentette meg..a pillanat amikor megtudja, hogy mindannyian ott ülnek körülötte...videó



1939-ben történt, hogy egy fiatal londoni tőzsdeügynök mindent félretett, hogy megmentse a náci megszállás alól menekülő zsidó menekülteket Európa különböző részeiről. Sir Nicholas Winton több mint 600 zsidó gyermeknek szervezte meg az utazását négy országon keresztül Angliába, és brit családokat keresett, akik befogadták őket. Nyolc vonatra, rendkívül gondos szervezésre és teljes titoktartásra volt szükség. Olyan titokban tartotta mindezt, hogy még a felesége sem tudott róla – egészen 50 évvel későbbig, amikor a padláson rátalált egy emlékkönyvre!

Az emlékkönyv fényképeket és azoknak a gyerekeknek a neveit tartalmazta, akiket évekkel korábban megmentettek. Felesége, Greta, eljuttatta a történetet Elisabeth Maxwell holokausztkutatóhoz, és leveleket küldtek ki az egykori gyerekeknek. A listán szereplő 669 gyermek közül több mint 200-an válaszoltak.

A világ a BBC That’s Life című műsorának egyik adásából ismerhette meg ezt a hihetetlen történetet, ahol Sir Nicholast a közönség soraiban vendégként hívták meg. Bemutatták és elmagyarázták az emlékkönyvét, majd a műsorvezető megkérdezte, van-e a nézők között olyan, aki neki köszönheti az életét. Több mint húszan felálltak körülötte, és tapssal köszönték meg neki.

Nézd meg ezt a videót erről a nagyszerű emberről, aki bebizonyította, hogy egyetlen ember is képes több száz életet – és számtalan jövőbeli generáció sorsát – megváltoztatni.