Nagyon fiatalon életét vesztette a híres műsorvezető.



Mindössze 32 éves korában elhunyt Karnok Ádám.

Méltósággal viselt hosszú betegség után elhunyt Karnok Ádám. A 32 éves fiatal a MaxiRádióban és a Gyöngyösi TV Nézőtér című műsorában is dolgozott. Sokan az Egerszalóki Ifjúsági Találkozóról is ismerték, ahol műsorvezetőként hosszú éveken át segítette a lelkiségi esemény megvalósulását. 


Halálhírét többek között a kerecsendi plébánia hozta nyilvánosságra, ahol sekrestyésként dolgozott: "Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy Karnok Ádám templomunk sekrestyése életének 32.évében visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Hálásan köszönjük a többéves lelkiismeretes, precíz munkáját és templomi szolgálatát! Ádám, mindent köszönünk!"


Fiatal kora ellenére évtizedes tapasztalatokat gyűjtött a rádiózásban, nem csak műsorvezetőként dolgozott, ő volt a gyöngyösi MaxiRádió programigazgatója is, de a Gyöngyösi TV műsorvezetőjeként is  tevékenykedett. Mindkét médium megrendülten számolt be halálhíréről.