Olyan fagy érkezhet hamarosan, amekkorát emberöltő óta nem tapasztaltunk



Az északi félteke áramlásának leállása esetén pedig akkora állóhullámok alakulnak ki, amire háromszor volt csak példa az elmúlt 130 évben – mondta Molnár László meteorológus, hosszú távú előrejelzési szakértő.


Oroszországból jön a hideg


A modellek szerint jelenleg egy anticiklon képződik Oroszország középső tájain, amely egyre csak növekedve január 17-ére éri el legnagyobb magasságát. Ezután pedig összeomlik, hogy szétterjedjen Eurázsia-szerte, egyetlen hullámvölgyet alkotva a Német-alföldtől a Csendes-óceánig, a Jeges-tengertől pedig a Himalájáig. Emiatt pedig az északi félteke közel felét fagyos sarkvidéki levegő árasztja el.


A jövő hét elején várható hullámot Európa nagy része várhatóan megússza; a hidegbetörés tőlünk délre, délnyugati irányban vonul.


Azonban jó eséllyel lesz második hullám is, ami már hazánkat is hosszan tartó, komoly mínuszokkal fenyegeti.


Egyelőre enyhülés


Nálunk most enyhülés várható: keddtől délnyugaton már akár 7 fokot is mérhetünk, az ország keleti kétharmadán pedig fagypont körül alakul a hőmérséklet. Kedden északkeleten akár 5-10 centi friss hó is hullhat, majd a nap folyamán sok helyütt sajnos ónos esőre vált a csapadék.


Kedden Budapesten és környékén 2-3 centi hó eshet, majd később 2-3 milliméter ónos eső.


Az említett anticiklon január 17-18. környékén, keletről köszönt be a Kárpát-medencébe. Hétvégén – jövő hét elején így kevésbé felhős, naposabb, de hidegebb időre van kilátás.


Vandalizmus áldozata lett a wekerletelepi hóoroszlán, gyászolják az ottlakók

A hótakaró sok helyen megolvad, de sehol nem tűnik el teljesen. Jövő héten pedig enyhe havazás, eső, ónos eső is bármely nap előfordulhat – írja a Kiderül.hu.