Stohl Luca negnondta az apjának a véleményét Kiara miatt. videó



A Nagy Ő szerdai adásában Stohl András lánya, Stohl Rebeka látogat a villába, hogy segítsen az édesapjának az egyik feladatnál, amely során a lányoknak prezentációt kell készíteniük arról, hogy hogyan képzelik el közös jövőjüket a színésszel.


Ezt mondta Stohl Rebeka Kiara Lordról


Az adás egyik előzetesében Stohl Rebeka Kiara Lorddal kapcsolatban mondja el a véleményét, aki eddig kiemelt figyelmet kapott Stohl Andrástól, több randevún voltak együtt, legutóbb például egy élő tévéműsor felvételére mentek el.


Én nem vagyok prűd, meg nem gondolom azt, hogy az bűn, amit ő csinál, félreértés ne essék! Bár nyilván kicsit szürreális, hogy egy pornós – már bocsánat – Bandikával leül majd egy asztalhoz

– mondta Stohl másodszülött lánya, utalva az öccsére, akit apja után szintén Stohl Andrásnak hívnak.


„De miért ne ülhetne le?” – kérdezett vissza Stohl.


Hát, mert ez furcsa, úgy, mint a nővére, hogy ez így… Nem tudom…

– felelte Stohl Rebeka, aki már korábban beszélt arról, mit gondol apja részvételéről a rózsás műsorban.