13 éves magyar kislány lett az iskolai bántalmazás újabb áldozata.



Egy szülő számára nincs tragikusabb annál, mintha el kell temetnie gyermekét. A 13 éves Barbi édesanyjának és édesapjának most pont ezt a rettenetes érzést kell elviselnie és feldolgoznia. A tinilány egy hónappal ezelőtt ugrott a vonat elé Szolnokon, mert nem bírta tovább a társai gúnyolódását.


A 13 éves Barbi öngyilkosságot követett el a társai gúnyolódása, kiközösítése miatt


A szülei mellett pszichológus és tanárok is próbáltak segíteni, de Barbi magában tartotta a problémáit


A rendőrség vizsgálja az ügyet, az iskola részvétét fejezte ki


– Szeretnénk, hogy soha, senkivel ne történhessen meg többé ilyesmi – kezd bele Barbi édesanyja, Erika a tragédiához vezető események elmesélésébe. A 13 éves tinédzser egy hónappal ezelőtt döntötte el, hogy véget vet az életének, miután rengeteg rosszat kapott a társaitól, s a gúnyolódások céltáblája volt.


– Mivel Barbi beszédfogyatékos volt, ezért sokat bántották emiatt, illetve az öltözködése miatt is – mondja Erika. – Az iskolában kiközösítették, csúfolták. Aztán átírattuk egy másik intézménybe, ahol úgy tűnt, javult valamennyire a helyzet.



 Barbi a gúnyolódások céltáblája volt, sokat bántották beszéde miatt

Barbi a gúnyolódások céltáblája volt, sokat bántották a beszéde miatt

A szülők abban bíztak, hogy ha új iskolába, új gyerekek közé kerül a lányuk, tiszta lappal indulhat. A tanárokkal is rendszeresen tartották a kapcsolatot, az osztályfőnökkel szinte naponta beszéltek.




Mint utólag kiderült, lehet, hogy ez csak a felszín volt. Barbi otthon nem sokat mesélt az őt érő gúnyolódásokról, ha az édesanyja kérdezte, talán mondott róla néhány szót, de látszott, érezték, hogy magától nem szeretne erről beszélni.


– Nagyon érzékeny lelkű kislány volt, és bár próbáltunk neki segíteni, mégsem sikerült – keseredik el az édesanya. – Pedig pszichológushoz is jártunk vele, először az iskolai szakemberhez, aztán magánúton is. Barbi azonban többet hallgatott, mint amennyit panaszkodott. Az utóbbi időben pedig a viselkedése is megváltozott, romlott a magatartása.


A szülőknek fogalmuk sem volt, hogy a kislány mire készül, ugyanis az utolsó pillanatokig rejtegette a szándékát. Aztán június 7-én kiment az egyik szolnoki vasúti átkelőhöz, megvárta az érkező Intercityt, majd elé ugrott. A szüleit és a hozzátartozóit összetörték a történtek.



– Semmilyen búcsúlevelet nem hagyott – mondja az anyuka. – Tele volt tervekkel, szeretett volna megtanulni gitározni, és az egészségügyben képzelte el a jövőjét. Azt mondta, szeretne segíteni másokon, mert ő maga is megtapasztalta, milyen érzés, amikor nem teljesen egészséges valaki.


A szülők nem hibáztatják az iskolát és a tanárokat. Ha bármikor bármilyen probléma volt Barbival, a pedagógusok azonnal jelezték nekik, s együtt próbálták megoldani a gondokat. Azt azonban senki nem sejthette, hogy Barbi végzetes elhatározásra jutott.