A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt (NVVH) a magyarok többsége legalább nagy vonalakban ismeri, a hivatal élére jelölt Unger Anna Róza személye viszont szinte ismeretlen a közvélemény előtt: a lakosság 57 százaléka nem érzi eléggé tájékozottnak magát ahhoz, hogy megítélje a jelölést – derül ki az Europion friss kutatásából.
A hivatal alapszintű ismertsége ugyanakkor magas: a lakosság 70 százaléka legalább nagy vonalakban tudja, mivel foglalkozik az NVVH (12 százalék pontosan ismeri a feladat- és jogköreit, további 58 százalék nagyjából a saját elmondása szerint).
A népesség negyede (25 százalék) ugyanakkor csak a hivatal nevét hallotta, 5 százalék pedig még azt sem.
Az ismertség mértéke a pártpreferencia mentén erősen tagolt:
a Tisza-szavazók 84 százaléka tudja legalább nagyjából, hogy mivel foglalkozik a hivatal,
míg a Fidesz-szavazók körében ez 63 százalék,
a Mi Hazánk-szavazó körében 61 százalék,
a pártnélküliek (pontosabban az áprilisban nem szavazók) körében pedig 55 százalék.
A hivatal élére jelölt Unger Anna Róza a közvélemény túlnyomó része számára ismeretlen. Mindössze 9 százalék ismerte korábban is a nevét; 57 százalék először a mostani jelölés kapcsán hallott róla, 34 százalék pedig egyáltalán nem hallott róla – még a jelölés kapcsán sem.
Ennek megfelelően a lakosság 57 százaléka nem érzi eléggé tájékozottnak magát a jelölés megítéléséhez.
Akik állást foglalnak, inkább kritikusak:
a teljes népességben 16 százalék tartja jó választásnak (ebből 3 százalék nagyon jónak), 28 százalék rossznak – a véleményt alkotók körében ez nagyjából egyharmad-kétharmad arányú elutasítás.
A megítélés pártszimpátia-függő:
a Tisza-szavazók 21 százaléka,
a Fidesz-szavazók 10 százaléka tartja jó választásnak.
Ezzel együtt elmondható, hogy a jelölés elutasítása átível a pártokon, ugyanis
még a Tisza-szavazók körében is többen vannak az elutasítók (27 százalék), mint a támogatók (21 százalék).
