Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár át is írhatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazás esetén a Fidesz akár azokat a szabályokat is átírhatná, amelyek jelenleg kizárják, hogy Orbán Viktor 2030-ban ismét miniszterelnök vagy országgyűlési képviselő legyen. A Fidesz frakcióvezetője erről a Civil Összefogás Fórum podcastjában beszélt.
Bóka azt mondta, a jelenlegi alkotmányos szabályok alapján Orbán Viktor 2030-ban nem lehet sem képviselő, sem kormányfő. Ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben a Fidesz megfelelő felhatalmazást kap a választóktól, „akár át is írhatjuk a szabályokat”, ami szerinte további lehetőségeket nyithat meg.
A politikus közben élesen bírálta a Tisza-kormány által bevezetett cikluskorlátokat. Szerinte a miniszterelnöki és képviselői ciklusok korlátozásával jogi eszközökkel szűkítik a politikai versenyt, és ezzel a politikai váltógazdaság alapjait is aláássák.
Bóka arról is beszélt, hogy a Fidesz célja 2030-ra egy „szerethető, választható” polgári-konzervatív alternatíva felépítése. Orbán Viktornak ebben továbbra is meghatározó szerepet szánnának.
A miniszterelnöki mandátumot júniusban korlátozta nyolc évben a kormánytöbbség, majd júliusban a parlamenti képviselőkre vonatkozóan is cikluskorlátot vezettek be. A jelenlegi szabályok alapján ezek akadályoznák meg, hogy Orbán Viktor 2030-ban ismét miniszterelnökként vagy parlamenti képviselőként térjen vissza.
