A cukorbeteg Ármint nem vállalta az óvoda, mert szerintük túl sok felelősség egy cukorbeteg gyermek..az édesanya nyílt levelet írt


A cukorbeteg Ármint nem vállalta az óvoda, mert szerintük túl sok felelősség egy cukorbeteg gyermek..az édesanya nyílt levelet írt



Ármin második, egyben utolsó napján a körzeti óvodában… Ármin egy éve 1-es típusú cukorbeteg. Ugyanúgy vonatkozik rá az óvodakötelezettség, mint egészséges társaira, sőt, meg is illeti őt az oviba járás joga. Az óvoda, köszöni szépen, nem kér belőle.

Márciusban Ármint előzetes egyeztetés után felvették a süni csoportba, határozott ígéretet tettek, hogy őt nyolctól délig teljes körűen ellátják, az inzulint az ebédhez beadják. Én munkahelyet váltottam, hogy mindenben az óvoda segítségére tudjak lenni, és minél több terhet levegyek a vállukról. Augusztusban már csak két hét próbaidőről beszéltek. A beszoktatás második napján, 10. 30-kor pedig egy jól megrendezett színi előadás keretében tájékoztattak, hogy bár az első két nap minden flottul ment, mégsem tudják vállalni Ármin ellátását. Kulcsszavak: túl sok felelősség, túl sok odafigyelés, problémás, 27 gyerek mellett lehetetlen, rettegünk a gondolattól, hogy … 

Ármin cukorértékeit egy szenzortelefonon folyamatosan nyomon lehet követni, a telefon többször riaszt, még mielőtt a cukor túl alacsony szintet érne el. A süni csoport cukorbeteg, idős dadusa Ármin „másságát” másképpen látta, egyszerűbben. „Ha alacsony a cuki, etetem, ha magas, itatom.” Valóban, ennyi a trükk. Azt hittük, hogy van esélyünk, de nem volt. Árminnak nem adtak esélyt. A másfél nap beszoktatás során a daduson kívül senki nem tett fel egyetlen kérdést sem, senki nem nézett a telefonra, senki nem „próbálkozott”. Az ítélet – kimondatlanul, de – már megszületett. Árminnak mennie kellett. Zokogva, egymásba kapaszkodva „menekültünk el” az intézményből…

„Jó anyaként” azt tanácsolták, keressek egy másik, alacsonyabb csoportlétszámú óvodát, ahol biztonságban van és megkaphatja a megfelelő odafigyelést, itt ezt sajnos nem tudják – véleményem szerint nem is próbálták – megoldani. Az óvoda diszkriminatív, törvényellenes módon járt el, nem tett eleget törvényi kötelezettségének. Az óvónők nem vállalták, hogy az általam bevitt tízórait és ebédet megetetik vele, az óvodavezető pedig nem kért segítséget a fenntartótól. A jószándék álarca mögött penderítettek ki egy cukorbeteg óvodást, aki nem tudott beolvadni a „27-be” és aki egyértelművé tette volna, hogy valaki vagy valakik itt nem végzik rendesen a dolgukat. Ez a mi történetünk kezdete. Ármin kis „cukis” életének, ami 2,5 éves kora óta az önmegtartóztatásról, elviselésről, elfogadásról és fegyelemről szól, nem utolsó fájdalmas állomása. Elszenvedtük, meggyászoltuk, tovább léptünk, előre nézünk, de nem felejtünk, és nem lankad az erőnk, küzdeni fogunk minden és mindenki ellen, a félelem, a tudatlanság és a lustaság ellen … az egész világ ellen … Érte …

Ritter Andrea (anya és pedagógus)