.

A híres virológus szerint " Két maszk jobban véd " . Szerinte kettőt kéne egymáson hordani..



 “Két maszk jobban véd” – mondta Dr. Lindsey Marr, virológus, aki szeretné felhívni az emberek figyelmét és felkelteni az érdeklődést az arcmaszk vásárlására. Természetesen nem a különböző gyártók bevételét szeretné megnövelni ezzel, hanem a fertőzöttek számának csökkenésére törekszik.



A maszkok tömeges felvásárlása a koronavírus-járvány első hullámával véget is ért. Ez pedig azt jelenti, hogy akkori ár pusztán töredékéért kaphatók most a maszkok. A doktornő elmondta, nem tudhatjuk, mikor kerülünk ugyanolyan vagy akár rosszabb helyzetbe, mint a koronavírus kitörése után, ezért javasolja a maszkvásárlást, valamint azt, hogy viseljünk egyszerre két szájmaszkot.



Joe Biden, amerikai elnök a beiktatásakor két maszkot viselt, egymásra illesztve. Több politikus is ezt tette, a nézők pedig jót nevettek a szokatlan látványon. Azt gondoljuk, hogy ezek az emberek rettegnek a vírustól és talán van is benne valami, de a két maszk egyszerre való viselése jelentheti a megoldást a megfertőződés ellen.



 

Dr. Linsey Marr, a Virginia Polytechnic Institute és az Állami Egyetem virológusa szerint azért kiváló megoldás a két arcmaszk egyszerre való használata, mert jobban illeszkedik az archoz, ez pedig nagyobb védelmet nyújt a COVID-19 ellen. Az anyag két felülete lezárja a réseket a maszk széle körül. Ez az oka annak, hogy nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy két védőmaszk viselése súlyos légzési nehézségeket okozhat. A dupla maszkviselésnél tehát, ezt is figyelembe kell venni. Ennek ellenére a tömegközlekedési eszközökön és egyéb zsúfolt helyeken egyre többen folyamodnak ehhez a megoldáshoz.



Dr. Marr szavaival szemben több szakértő is szkeptikus, úgy vélik, ez egy szélsőséges lehetőség, amit nem kell kihasználni. A kórokozók ellen ugyanis rengeteget nyom a latba az anyag minősége és az archoz való megfelelő beállítás. Most már könnyen beszerezhetünk két-vagy akár háromrétegű maszkokat is, amik ráadásul moshatók, így többször is higiénikusan használhatók.


 

Az Európai Unió egyes tagországai azonban egyet értenek a doktornővel abban, hogy az egyszer használatos, szövetmaszkok nem nyújtanak megfelelő védelmet és ezáltal nem akadályozzák meg a koronavírus terjedését, az emberek megfertőződését. Fontos a megfelelő maszk kiválasztása, ami eltakarja a szájat és az orrot is, ami nem engedi át a kórokozókat, mert csakis így nyújt védelmet viselőjének.

Népszerű bejegyzések

.

Népszerű bejegyzések

Oldalak