A fék helyett a gázra lépett a nő, halálra gázolt két gyermeket


A fék helyett a gázra lépett a nő, halálra gázolt két gyermeket



A vezetési gyakorlat hiánya, és a figyelmetlenség vezetett oda, hogy egy bukaresti nő elvesztette uralmát a jármű fölött, és halálra gázolt két gyermeket Bukarestben. A tragédiát követően az áldozatok hozzátartozói agyba-főbe verték a járművezetőt és a férjét. Rendőrök vizsgálódnak a tragédia helyszínén • 


Mint arról beszámoltunk, szombaton délután egy 57 éves nő elvesztette uralmát a személygépkocsija fölött Bukarest 2-es számú kerületében, és nekihajtott egy oszlopnak. Az ütközés nyomán az autó nekipördült egy kerítésnek, és súlyosan megsebesített két, éppen ott tartózkodó személyt. A 6 éves kislány és a 21 éves nő kórházba szállítása után életét vesztette. (Szombaton a rendőrségi hírek még arról számoltak be, hogy az idősebbik áldozat 14 éves volt). Rendőrségi források szerint kihallgatása során a járművezető elmondta, nagyon ritkán vezet, ráadásul a család automata sebességváltós személygépkocsiján összetévesztette a fékpedált a gázzal, és előbbi helyett az utóbbiba taposott. 


Az 57 éves nő elmondta, tulajdonképpen nem is neki kellett volna vezetnie a szerencsétlenség előtt, hanem a férjének, aki azonban szeszesitalt fogyasztott, emiatt nem ült a volán mögé. A vétkes sofőr kihallgatása egyébként több órán keresztül elhúzódott, ugyanis sokkos állapotba került, mivel a baleset helyszínén súlyosan bántalmazták őt is és a férjét is. A bukaresti hírtelevíziók által vasárnap közzétett, a térfigyelő kameráktól származó felvételeken jól látszik, hogy az ütközés után több tucatnyian a helyszínen termettek, és szinte meglincselték az autót vezető nőt és az anyósülésen ülő férfit. Rodica Nițescu, Bukarest 2-es számú kerülete bírósági ügyészségének szóvivője úgy nyilatkozott, a nőt kihallgatása után kórházba szállították, ugyanakkor a nyomozó hatóságok nem foganatosítottak ellene kényszerintézkedést. „Súlyos sérüléseket szennvedett, rengeteg ütést kapott, az arcán is. 


Nagyon rossz, sokkos állapotban volt, ezért nem vették őrizetbe vagy nem helyezték bírósági felügyelet alá. Az ügyészek szerint ezért nem volt indokolt a kényszerintézkedés az esetében” – közölte Rodica Nițescu. Arról egyelőre nem adott tájékoztatást a rendőrség, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a vétkes sofőrt és férjét bántalmazó hozzátartozókkal szemben.