Rusvai örömhírt közölt: nincs szükség oltásokra, és szigorításokra. Elmondta, hogy mikor lehet végleg vége a világjárványnak


Rusvai örömhírt közölt: nincs szükség oltásokra, és szigorításokra. Elmondta, hogy mikor lehet végleg vége a világjárványnak



Nincs már szükség további oltásokra és szigorításokra, mivel az ötödik hullám alatt a koronavírus „kiadta a mérgét” – ezt mondta Rusvai Miklós állatorvos.

Kifejtette: a napi új fertőzötteknél már két hete megtörtént a tetőzés, ami azt jelenti, hogy a kórházban kezeltek száma most még a csúcsponton van, de hamarosan ez is csökken. Fontos, hogy a most kórházban fekvő covidosok nagy része nem koronavírus-fertőzés miatt kerül be, hanem más panasz miatt, majd az egészségügyi intézményben derül ki, hogy pozitív az adott beteg – tette hozzá.


Rusvai Miklós azt is hangsúlyozta: az elhunytak és a kórházba kerülők száma ebben a hullámban jelentősen a harmadik és negyedik hullám számai alatt maradt.

Arra a kérdésre, hogy szükség van-e további oltásokra és szigorításokra a jelenlegi járványadatok mellett, azt felelte, hogy szerinte nem.

„Aki eddig beoltatta magát, jól tette, védekezik ezzel, és akadályozza a járvány terjedését, de aki nem oltatta be magát eddig, az nyilván nem is akarta beoltatni magát. Nem látom értelmét, és nem látom olyan indokát most, hogy hirtelen meggondolná magát” – fogalmazott, hozzátéve, bízik abban, hogy hamarosan a megmaradt korlátozásokat is feloldják Magyarországon.

Ezzel az ötödik hullámmal tulajdonképpen nálunk a Covid kiadta a mérgét

– jelentette ki Rusvai Miklós.

Utalt arra is, hogy szerinte idén ősszel egy újabb mutáns vírus kerülhet majd Európába, de az „megszelídülve” már csak egy náthaszerű megbetegedést okoz, és emiatt önkéntes alapon ősszel javasolná a maszkviselést, de nemcsak a koronavírus, hanem a többi kórokozó miatt is.

Emlékeztetett arra is, hogy a déli féltekén most jön majd a tél, amikor az ott lévő országban újabb járványhullámok alakulhatnak ki. Emiatt kialakulhat új variáns, ettől függetlenül szerinte a WHO jövőre már jelzi, hogy véget ért a világjárvány. 

Rusvai Miklós nemrég arról is beszélt, hogy a negyedik oltást már semmiképp sem adatja be magának.