Valahányszor felmentem a padlásra rendet rakni, a tekintetem mindig a régi székre esett, amely már több mint húsz éve ott állt.
A külseje vegyes érzéseket keltett bennem: megfakult fa, lepattogzó festék, repedések és elhasználódott rétegelt lemez. Őszintén szólva úgy nézett ki, mintha a legszebb évei már régen elmúltak volna.
Már meg akartam szabadulni ettől a felesleges lomtól, de a lányom úgy döntött, hogy felújítja a régi székünket – és íme, ez lett belőle!
Már épp ki akartam vinni a szemétbe, amikor a lányom belépett a szobába. Amint meglátta, mit csinálok, felkiáltott: „Anya, azt már ne merészeld!”. Meghökkenve néztem rá. „Ez csak egy régi szék, lejárt az ideje” – feleltem. De neki más véleménye volt.
„Nem, nem, fogalmad sincs, milyen lehetőségek rejlenek benne! Valami különlegeset fogok belőle készíteni” – mondta csillogó szemekkel, tele izgatottsággal.
Már meg akartam szabadulni ettől a felesleges lomtól, de a lányom úgy döntött, hogy felújítja a régi székünket – és íme, ez lett belőle!
Másnap munkához is látott. Először alaposan megtisztította a széket, rétegről rétegre eltávolította a port, a régi festéket és az idő nyomait. Ahogy haladt előre, lassan előtűnt a fa természetes szerkezete.
Az elhasználódott rétegelt lemezrészeket kicserélte. Az új elemeket gondosan méretre vágta és mély smaragdzöldre festette. A természetes faárnyalattal kombinálva lenyűgöző kontrasztot hozott létre.
Már meg akartam szabadulni ettől a felesleges lomtól, de a lányom úgy döntött, hogy felújítja a régi székünket – és íme, ez lett belőle!
De itt nem állt meg. Puha kárpitot is készített az ülésre – világos lenvászon anyagot, finom virágmintával. Minden apró részletet tökéletesre csiszolt. Még a szék lábait is finoman aranyszínű patinával vonta be, amely egyszerre adott neki vintage és modern megjelenést.
Amikor befejezte a munkát, alig hittem a szememnek. Ez már nem egy régi, elfeledett szék volt, hanem egy igazi műalkotás. Most a nappalinkban áll, és minden vendégünk figyelmét magára vonzza.
