Életét vesztette egy kétgyermekes postás, akit egy ittas nő elütött, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

 


Ráckevén elütöttek egy postásnőt, belehalt sérüléseibe

Elhunyt az a fiatal nő, akit február 28-án egy kisteherautó gázolt el brutálisan Ráckevén. Az orvosok heteken át küzdöttek Brigitta életéért, de sajnos nem tudták megmenteni. A kétgyermekes édesanya tragédiája megrázta a helyieket.

A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott

A baleset után a jármű vezetője kiszállt, megnézte a súlyosan sérült nőt, majd elmenekült a helyszínről. A kiérkező rendőrök megkezdték az újraélesztést, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították az áldozatot.

Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett

A rendőrség rövid időn belül elfogta a gázolót, S. Rékát, aki engedély nélkül vitte el a járművet abból az autómosóból, ahol dolgozott. Kiderült, hogy a nőnek nem volt jogosítványa, és felmerült az ittasság gyanúja is.

Letartóztatták a sofőrt

S. Rékának több bűncselekményért is felelnie kell, köztük segítségnyújtás elmulasztásáért, jármű önkényes elvételéért és ittas vezetésért. A hatóságok őrizetbe vették és letartóztatták.