Sabrina, a huszonhat éves, ragyogó mosolyú, szőke szépség mindig is a nagybetűs Életre vágyott. Luxusra, egzotikus utakra, vörösborra Velencében és gyémántokra, amik akkorák, mint egy jégkocka. Amikor megismerte Edwardot, a hetvennyolc éves, kissé szenilis, de elképesztően gazdag ingatlanmágnást, úgy tűnt, minden álma valóra válik.
Edward el volt ragadtatva Sabrinától. A lány bájos volt, kacér, és mindig nevetett a férfi régi viccein, amiket ő már maga is legalább hússzor elfelejtett. Hamar összeházasodtak, és Sabrina beköltözött Edward hatalmas birtokára, ahol több szoba volt, mint ahány barátja életében valaha is volt.
Sabrina azonban nem bízott a véletlenre semmit. Mi van, ha Edward mégis soká él? Mi van, ha a rengeteg vitamin, a reggeli séták és a zöld turmixok tényleg hatnak? Ezért gondolt egy merészet: előre elkészíttette Edward síremlékét, díszes márványból, arany betűkkel. A felirat is megvolt:
"Edward Montague – Egy nemes szívű férj és örök romantikus. 1946–202X."
Az "X"-et szándékosan hagyta nyitva, csak a számot kellett volna majd később belegravírozni.
Az újságírók is felkapták a hírt, amikor kiderült, hogy a még teljesen élő Edward sírkövét már elhelyezték a családi temetőben. Sabrina nevetve legyintett: "Ő csak előrelátó. Én segítettem neki. Így lesz teljes a terveihez méltó búcsú."
De az életnek más tervei voltak. Egy évvel később Sabrina egy váratlan fertőzést kapott el egy dél-afrikai szafariról hazatérve. A kór gyorsan terjedt a szervezetében, és minden orvosi beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Mindössze huszonhét éves volt.
Edward megtörten ült a temetésén, kabátjának zsebében ott lapult a nő ízlésesen kiválasztott gyémántgyűrűje, amit az utolsó születésnapjára vett neki. A pap szavai közben néha elkalandozott a gondolatai között, és nem tudta elhessegetni a furcsa, keserédes iróniát:
— A sírkövet nekem csináltatta. De most ő fekszik lent.
A családi birtok mögötti dombon, nem messze Edward márvány emlékművétől, egy újabb sír állt. Sabrináé. Az ő sírkövén ez állt:
"Sabrina Montague – Rövid, de fényes tűzijáték volt. 1997–2024."
És Edward, akit mindenki már réges-rég eltemetett a gondolataiban – sőt, szó szerint is – még sokáig sétált el naponta a két sír között. Néha mosolygott, néha könnyezett. És valahányszor elhaladt a saját sírja mellett, csak ennyit mormolt magában:
— Lám, lám… az élet tényleg kiszámíthatatlan.
